Irodalmi Szemle, 1995

1995/10 - Géczi János: Tölgyek könyve (részlet)

A napernyő alatt Béla úr felesége, Nóra.

Nyugágyból nyújtja mindenkinek a Camparit — .jeget ki-ki kedvére dobál az italba.

— Jenő, maga csak harcsát tud lövetni?

— Rendelkezésére állok, Nórácska!

— Gondolt már Bélára?

— Neki nem lenne elég két golyó! Inkább valami méreggel próbálkozzon.

— Fis velem mi lesz? — kuncog jenő felesége.

— Neked is jut egy kanállal a méregből! — áll föl Nóra, s fordul a közelben napozó testesebb férfihoz. — A maga laboratóriumában, ugye, van valami hathatós szer?

— Kérem, én csak patkányokat ölök! — szabadkozik a biológus.

— Ez az! Helyben vagyunk! — guminak a nevetéstől Béla úrék.

Fehér kabátos pincér lép az italos asztalhoz, arcán csorog a veríték, de

nem töri le, tálcára rendez jó néhány italospoharat, tölt, s szabad kezében jégvödörrel járja körbe a hatalmas parti kert vendégeit.

*

A Tiszából kiúszó két asszony elé dobja Márton — a nyápic és idétlen jogászadjunktus — a harcsa termetes úszóhólyagját. A kékes hólyag az egyik asszony orra előtt lebeg, képtelen elcsapkodni maga elől, látható, nem tudja, mi az. Márton hangosan hívja oda a többieket, de senki nem mozdul.

A másik asszony marokra fogja az úszóhólyagot, s Márton orra alá nyomja:

— Használt?

— Úgy is lehet mondani.

— Na ne dicsekedj! — kiáltja oda Nóra. — Mióta él maga a vízben?

— A státusz pontos! — állapítja meg a monokinis asszony.

— Frászt! Életében nem látott vizet. Se kívülről, se belülről — fogja derékon Mártont a másik asszony —, ő csak a bort szereti. Lehetőleg spanyolt.

— A görög se kutya — kacsint az adjunktus.

— Maga szereti az édes borokat? — háborodik lel Nóra. — Nem találja nőiesnek?

— A retzina száraz fehérbor. Keserűbb, mint a csopaki olaszrizling. A gyantától.

— Gyantát csak a lábamra használok — vonul el a monokinis.

— A hajlatokra?

Géc/i János