Irodalmi Szemle, 1995

1995/10 - Géczi János: Tölgyek könyve (részlet)

Az egyetemisták cókmókjaikat összekapkodva másznak föl a partra, s tűnnek el a nyárfásban.

*

A víz véres.

A hosszú vérfolt fölött lebeg a gép: a sekély vízben termetes harcsa vergődik. Újabb golyót eresztenek bele.

— Jöhettek! — szól a mikrofonba a pilóta, s megadja a koordinátákat. Feljebb emelkedik, a magasból látni a város lakónegyedeit, a dómot, a Tiszaparton napozókat, a két hidat, s a Bertalan- emlékmű obeliszkját. Addig szitálnak a magasban, amíg a Maroson leereszkedik egy nagyobb csónak, csáklyás halászokkal.

Horoggal húzzák a harcsát a csónakhoz, s erős zsineggel rögzítik. Majd lecsorognak a Tiszára, közel maradnak a déli parthoz — majd kikötnek az obeliszk közelében álló kerti villa, fövenyig futó homokján.

A Tisza magával sodorja a vért.

*

A mázsás harsa faasztalon fekszik, szorgos szakácskezek tisztítják, mos-sák, trancsírozzák.

— Ez most a fiamé vagy az enyém? — kacag s vonszolja a házigazda (Béla úr) egyik vendégét az állathoz.

— Gondolom, nekünk is jut belőle.

— Jut, jut. Azért vagytok itt.

— Ajándék. A halászok hetek óta mondják, hogy óriásharcsa van a torkolatban. S ha egyszer megígértem, akkor megígértem.

Az egyik szakács golyót rak az asztalra; a harcsa húsából metszette ki, Béla úr fölveszi, kérdőn mutatja föl Jenőnek, a halászszövetkezet elnökének.

— Helikopterről! — húzza fejét a nyaka közé. — Szabályos felszállási engedéllyel.

— Szúnyogok ellen permeteztek — karol Jenőbe a felesége. Jenő bele-csókol asszonya nyakába.

— Maga mindig okos! — hajol az asszony kezére Béla úr, s hosszan csókolja.

— Inkább a harcsát! — játékosan tarkón legyinti a férj Béla urat.

— Juj! — kaccant az asszony — ne vedd ilyen komolyan. Végre egy úriember is van a barátaid között!

— Ez? Aljas ügyvéd! — replikázik Jenő.

— Ezt megjegyzem! Aztán jöhetsz majd legközelebb! — szorongatja tovább az asszony fehér kezét Béla úr, s a jégbe hűtött italok felé indulnak.

I'ölgyek könyve