Irodalmi Szemle, 1995

1995/10 - 7x1x7 - 7x1x7: (Bertók László Húrom az ötödiken című köteléről véleményt mond Reményi József Tamás, Márton László, Kántor Péter, Rakovszky Zsuzsa, Alexa Károly, Szilák Péter és Varga Lajos Márton)

ettől kezdve "ű valóságnak nincs neve / csak ősz van tél van hazudok" (A valóságnak nincs neve), és "van a valóság s van a tény / a köztes űr a gondolat / ...és senki sincsen a helyén /csak a szótárban a szavak" (Állunk a világ közepén), és: "örökké tart a pillanat / mert nem hiszem el amit hiszek" (Magasan száll az egyszeregy), és: "ahány irány annyi haza / de sehol emlék hogy hova / csak a csákány meg a lapát / az. anyag édes mosolya" (Ahány irány annyi haza), és: "mennyi mentség mennyi ok/s a nem találom magamat" (Az idegekben a salak), és: "ahogy jön szembe a világ /és minden lábon nyúlcipő/s üldözött lesz az üldöző / de nem ismeri fel magát" (Ahogy a verset mondanád), ettől kezdve tehát a kényszerűben kell megtalálnia a lehetőségeket, töredékes, elharapott, visszametszett, csak sejtető-sugalló, a jelentést mindig továbbutaló, továbbúsztató mondatokban a mögöttük, közöttük rejtőzködőt, a csak részleteiben, változataiban, árnyalataiban megfoghatót, tágabban: a lehető legkevesebbel kell a legtöbbet akarnia, és mi volna minimumként inkább optimális, mint a széttartót valamennyire összefogó, a lélegzetnyi pillanatot rögzítő, a kapcsolatok, összefüggések rendjét megőrző, szüntelen kétségek között valami bizonyosságot és vigaszt adó szonett, az önfegyelem és a legmagasabb igény műfaja.

D Még mindig a tonnáról, mert nem olyan egyszerű ez amilyennek látszik, hiszen a szükség idejére a fonna alakulástörténete is lezajlott, nem ingyen ajándékról van szó, a klasszikusból, értsd: a magyar hagyományok formálta változatból három négysoros és kétsoros szakaszolásban, két rímmel, de szabályos ötöd hatodfeles jambusokkal megszólaló szánnazékon átjutott e műfajtörténeti különlegességhez, a nyolc szótagos kétüteműhöz, ez csak az övé, s a köztes helyzeté, ahonnan minden azonos, kéznyújtási távolságra van, a népköltészeti hagyomány is, olyan erejű lelemény ez, mint a Balassi- vagy Kisfaludy-strófa, hogy egyebet ne említsek, ehhez képest erényei, hogy fegyelmezettségében is elég nyitott, sűrítettségében is beszédszerűbb, azaz emelt voltában is köznapi, tehát összetettebb inspirációknak is megfelel, hogy miközben ritmikai hangsúlyozottsága átsodor a nyers váltásokon, éles vágásokon, a rímekkel együtt pántolja, lefojtja, terében tartja a feszültségektől már-már szétrobbanót, ugyanakkor a metrikai sorozatosság tehermentesítő funkciót tölthet be, vagyis Bertók László az éppen történőre összpontosíthat, nem kell külön figyelmet szentelnie eszközeinek, az ihletett szakszerűség teszi a dolgát: "Mikor költő lenni nem, / csak veszi mint a levegőt" (Mikor költő lenni nem), már meg sem igen említendők, mert minek is, hajó, ami megvan.

Q Amire azért is szüksége van, mert inkább visszahúzódó, elviselő, tűnődő- szöszmötölő, sodródó, semmint a helyzetet uralni akaró és tudó, jártasan cselekvő, a szellemi megpróbáltatásokat határozottan vállaló-megélő tennészet: "méregetem mennyi a hány/hogyan adjam föl hogyha nem /de amit nyerek a logikán /elvesztem a képzeleten /... ha mozdulok az. a jelen / ha elvétem az. az irány // s távolodok magam után / mintha tudnám hogy mi legyen " (A jövő oldalán a szárny), amin csak súlyosbít, hogy egyszerre van megáldva-megverve valami józan realitásérzékkel, tompíthatatlan érzékenységgel és készséges képzelettel; ő természetesen tud erről: "A képzelet, hogy benne van, /s a szél a lábai alatt. / A viszi, amit mondanak, /s a minden szava hasztalan. //A mintha tudná, hogy hogyan, /de amit tesz torzója csak. /A síró-rívó satupad, /ahogy a mellben megfogan" (A képzelet, hogy benne van), érthető, ha ő az, akire tapasztalati és metafizikai, érzéki és képzeleti, a rend

7 x 1 x 7

__7 x 1 x 7 7x1x7