Irodalmi Szemle, 1995
1995/10 - 7x1x7 - 7x1x7: (Bertók László Húrom az ötödiken című köteléről véleményt mond Reményi József Tamás, Márton László, Kántor Péter, Rakovszky Zsuzsa, Alexa Károly, Szilák Péter és Varga Lajos Márton)
7 x 1x7 7x1x7 7x1 x 7 sejtelme és a világ kaotikussága, az elmondható és a megnevezhetetlen azonos erővel zúdulhat, aki számára épp ezért megszüntethetetlenül viszonylagosnak, tökéletlennek, tünékenynek bizonyul minden, kiszámíthatatlannak és értelmezhetetlennek, kétségbeejtően és dühítően talányosnak, amire mondhatja azt, hogy "nekem menedék a titok" (En magam elől szaladok), meg azt is, hogy "De én nem vagyok hős. Hacsak" (A kis hajt megeszi a nagy), ha többre nincs módja, mint érintettként is a megfigyelő pozíciójából regisztrálni, kérdezni és újra kérdezni a végkimerülésig, így és ezzel "kibírni a pillanatot / álmoktól az emlékekig" (Tele sejtekkel a kavics), mindig az eldöntetlenséget hangsúlyozó jelen ideiben, akkor "igen és nem közt a beszéd" marad (Talán választott városa), a magyar költészetnek ez a máig tartást adó mégis-erkölcse, a hibátlan vers, mint az önérzet és méltóság végső letéteményese. Q A kötet alaprétege a mindennapos tapasztalati, mindaz, amibe Bertók László — akarja-e vagy sem — beleütközik, a betegségektől, testi fájdalmaktól a csernobili katasztrófa ijedelméig, az oroszok kivonulásától az apró események hírein át az erkölcsi-szellemi problémákig, hogy aztán mindez azonnal és maradéktalanul a megismerés-megértés dilemmáiba forduljon, s a megértés terjedelme, a problémákba hatolás mélysége szerint utat nyisson a metafizikainak, amivel nem tud, nem akar, nincs is mit kezdeni, tehát visszafordul, s kezdi megint az adottságoknál: "S hogy a félelem nincs hova, / s akkor is valami felé // S hogy legyen hihető oka, / s merthogy a cél az. ördögé, / s hogy önáltatás, hogy Niké, /s hogy a győzelem is csak a" (S hogy semmi válik semmivé), és: "Ahogy csúszik alóla ki/s fogja a semmit odafönt, /mintha minden valami gömb, /csak bele kéne ugrani" (Mintha minden valami gömb), ez az oda-vissza út azonban akárha láncreakció volna, a homály határolta körön belül, elképesztő energiákat felszabadítva, megmozgatja az egészet, nincs semmi, ami méltatlan volna a figyelemre, mert találkoznia, találkoznunk kell mindennel, csak így élhető meg a közeg, s érthető meg benne Bertók László története, amely, ha megszabadulással, az üdvösség betelésével őt nem is biztatja, de a költészeti előzményektől radikálisan élűtől, újat teremtett, s ennek formátuma csak a nagyokéval mérhető. Q Ne tévesszen meg senkit az utolsó szonett summája, hiszen vele csak ez a kötet, a Három az. ötödiken zárult le, a folyamat, a történet nem, mégis idézem, hogy reflexiók és magyarázatok nélkül is leírhassam a hetedik mondatom, ("a hetedik te magad légy"): Jó, három az ötödiken. / Akkor is, ha abbahagyom. / Kétszáznegyven/tárom igen, /és ugyanannyi nem tudom //Egy hajszál a pillanaton. /S kilenc éve, hogy leveszem. /A mozdulatban a viszony, /az eredményben a sosem. //A mind benne van a többiben./Az. ahány, annyi alkalom. /Az újra s újra a kezem, /mint valami után a nyom. //Ahogyan hasad az. atom, /s odaragad a végtelen" (Egy hajszál a pillanaton) B Erdeiben a vadnyom: a mienk is.
