Irodalmi Szemle, 1995

1995/10 - Béres Csilla: Szögek

emberek kínoztak, erős, élénk meg egészen viharos szelekkel. Nem értik, hogy most nem. Mindennek van...inverze is.

Az égre mászó kutya szájában izzólámpa a hold. Nem tungsram, gyakran kiégő. Az éjkutya szájában törött hold, csillagpor és nyál.

Nagyanyám ül fejtámasztott pózban. Liszt Ferences homlok. Sohasem tudom előre, mit fogok rajzolni. Egy pupilla az, amiből szétnő a kép. Isten szeme. Őslyuk. Mindig pupillával kezdem.

— Hazamegyek — áll fel a lány.

— Jó neked, van hova.

— Most mire gondolsz? — szólal meg az indián.

— Semmire.

— Nem gondozzák apám sírját. Én szoktam vonattal felutazni, rendbe teszem, aztán vissza.

— Beszélj arról, amikor végleg eljöttél otthonról!

— El akarták adni a lovamat, de én elloptam, és ’89 szilveszter éjjelén idelovagoltam. Rimánkodtam, hogy vegyenek be a kórházba, legyen otthonom.

— Pinel valóban olyan megnyugtatóan és kitartóan mosolygott?

— Kőmosoly. Nem álltak velem szóba. Akkor éjjel összeverekedtem itt a faluban a cigányokkal. Megfojtottam egyet. Aztán följelentettem magam a rendőrségen. Mire kiértek a helyszínre, föléledt. Mégiscsak bekerültem a kórházba.

— Hallod a baglyot?

— Rám kiabál.

— Ránk.

— Engem nem szeret senki. A gyerekek sem szerettek a lovaglóiskolában.

— Hülyeség.

— Bántották a lovakat. ’93-ban szilveszterkor megfürödtem a Ga- ramban. A lovamat pokróccal letakartam, tettem elé zabot, ne éhezzen, amíg megtalálják. Félek, mi lesz holnap.

— Azzal nem érdemes törődni.

Apám jó helyzetfelismerő vagy jó játékos. Sajnos én lassan emésztem meg a kívülről jövő információkat. Cíyertyás tüntetés volt a marosvásárhelyiekért, és jóleső kemény fagy. Határtalan boldogságot kellett volna éreznem. Este holtfáradtan lerajzoltam a nagymamát. Másnap megtudtam, hogy akkor már haldoklott. Elvágódott az udvaron a paprikaszárító sarkánál, ahová nagyanyám a nyulat szokta csapni.

— Olyan szótlan és szomorú vagy mostanában.