Irodalmi Szemle, 1995
1995/9 - NYELV ÉS LÉLEK - Lanstyák István - Szabómihály Gizella: Magyar vagyok, és szeretném, ha ez Játszódna és hallható lenne!
Magyar vagyok, és. aspektusait két másik közösség (az erdélyi szászok és a németországi olaszok) eltérő kódváltási szokásaival veti egybe, s a feltűnő különbségeket az egyes közösségeknek az európai politikai és gazdasági rendszerben elfoglalt eltérő helyzetével hozza összefüggésbe. Szlovákiai magyar viszonylatban a kódváltás kérdését csupán a nyelvművelők érintették. A "keveréknyelv"-nek vagy "makaróninyelv"-nek nevezett jelenséget sem elméletileg, sem gyakorlatilag nem választották el a direkt kölcsönzéstől: a nyelvművelőink által idézett vagy konstruált példamondatokban az egyértelmű kódváltás eseteitől a legtöbb szlovákiai magyar által ismert nyilvánvaló kölcsönszókig mindenféle elem megtalálható: "Mikor chrípkám volt, elmentem a strediskoba az obvodnvhoz, a sestra azt mondta, hogy jöjjek reggel odbenc. Aztán kaptam poukazX az internistához, onnan s unit kával vittek haza. Azt mondtak, hogy majd írnak návrhoi liečemére." (Mayer iyy(J:l7). A kód váltás és a kölcsönzés lehetséges funkcióival, indítékai val nyelvművelőink nem foglalkoztak; hallgatólagosan feltételezték, hogy minden kódváltás (és szókölcsönzés) célja a nyelvi deficit vagy lapszus2 miatti rések kitöltése. Ebből következően a kódváltás, ill. a szókölcsönzés okát egyrészt a tudatlanságban (deficit), másrészt pedig kényelemszeretetben, hanyagságban, lustaságban (lapszus) látták. — Jakab István igényesebb összefoglaló munkájában a szaknyelvi kölcsönzések, ill. kódváltások vonatkozásában lélektani és szociológiai okokra is utal: a "szlovák szóhasználat hatására" az így beszélő emberek a fogalom szlovák nevét könnyebben föl tudják idézni, mint a magyart; sokan pedig nem is ismerik a szakmájukban használatos fogalmak magyar megfelelőit, mivel szlovák tanítási nyelvű szakiskolát végeztek (1983:193). Az a lehetőség, hogy egy beszélő annak ellenére használjon egy szlovák szót, hogy a magyar megfelelőjét is ismeri, nemigen merült föl. Erre utal Jakab Istvánnak egyik kulcsmegállapítása: "Látjuk tehát, hogy nincs olyan általunk hasz/iált szlovák szó, amelynek ne volna magyar megfelelője, az idegen elemek használata tehát még a szóbeli megnyilatkozás kötetlenebb formáiban sem indokolt." (1983:195). 2. A szakirodalom egységes abban, hogy a kódváltást úgy határozza meg, mint két nyelvváltozat vagy nyelv olyan váltakozó használatát egyetlen beszédaktuson belül, amelyben a két kód elemei nemcsak jelentéstani, hanem mondattani és prozódiai szempontból is egységet alkotnak, bár az egyes kódok hangtanilag egyébként nagyrészt megőrzik önállóságukat (Vö. pl. Grosjean 1982:145; Heller 1988:1; Scotton 1993:1—2). Ezek az ismérvek azonban nem szolgálhatnak a kódváltás átfogó meghatározásának alapjául, mivel annak csupán egyik típusára, kódváltöGATásra — a többszörös, sorozatos kódváltásra — vonatkoznak, sőt ezen belül is leginkább az ún. bázistartó, mondatbeli kódváltásra . A kódvált(ogat)ás legáltalánosabb meghatározásának véleményünk szerint ennél tágabbnak kell lennie: olyan beszédmódként célszerű meghatározni, melynek fő jellemzője, hogy egyetlen
