Irodalmi Szemle, 1995
1995/9 - Kulcsár Szabó Ernő: A könyv mint beszéd
(...) Az archaikus költészet is. noha nyelv közvetíti, mégis egyértelműen ritmizálás és versfonna révén (gondoljunk pl. a Merseburgi varázsmondásokra) vált ki a közjiy elvből. "2 Végső soron a Bevezetés.... epikai formaszervező elveinek fentebbi jellemzőire is igaz, hogy ebben a horizontban valamennyi megfeleltethető a szépirodalom (s tágabban: az esztétieitás) történetileg kialakult főbb alaktani ismérveinek: ismétlődésnek (iterabilitás, a modulok áthelyezhetősége), a ritrni- kusságnak (zenei-matematikai szerkesztésmód) és a rím- vagy versszerűségnek (szimmetrikus egybehangzások, intratextuális idézés). A rhématikus címadás tehát csak annyiban képes megfelelni a könyv tartalmának (annyiban jelöli saját utáltját), amennyiben a Bevezetés...-1 nem a reprezentációs vagy mimetikus esztétikák alapelvei felől olvassuk. Az irodalmi beszéd moduszára utaló cím a poétikai alakítás nézetéből ebben az esetben — és csak ebben az esetben — mondható teljességgel indokoltnak és megalapozottnak. Úgy is fogalmazhatunk, a Bevezetés a szépirodalomba kompozíciója a fonnai megalkotottság szintjén elsősorban az irodalmiság alaki imérveit testesíti meg. Ez a kompozicionális "intenció" azonban — természetéből eredően — nem eredményez organikus egységet vagy zártságot. Helyesebben szólva: nem eshetik egybe a kompozicionális értelemben vett esztétikai teljesség egy 19. század végén kialakult történeti eszményével. Ha a Bevezetés...-nek mindenekelőtt az előadásmód, a — Jauss hangsúlyozta — (itt: írott és epikai) beszéd változatai adják a sokszínűséget, és ez a változatosság lép a hagyományos epikai imagináció helyébe, akkor maga a sokregiszterű beszédszerűség — még ha nem lehet is meg nélküle — sem imitálhat reprezentációs vagy mimetikus világszerűséget. A bevezetőben nyitva tartott kérdésre azt válaszolhatjuk tehát, hogy Esterházy műve elsősorban így képes viszonylagossá tenni azt a belső strukturális lezárhatóságot, amelyben a klasszikus-modem elbeszélői formahagyomány autoritása is alakot öltött. Az ilyen kisebb — a kései modernség tradíciójában pl. még "fragmentarizáltságként" értett — intratextuális struktúrák felülkerekedésével veszi kezdetét ugyanis az a folyamat, amelytől Paul de Man-nel az remélhető, hogy a recepcióban is kiteljesedhet egy nem genetikus konzisztenciaképes igénye: "ama hatalom autoritásának gvöngítése, amely a maga jelenlétével tartja fenn a kezdet és vég közti egységet "2(>. Ebben az értelemben könnyen belátható, hogy a Bevezetés... nem olyan könyv, amely minden eddigit, de nem is olyan, amely minden lehetségest magába szeretne foglalni. A lezárhatatlanság létmódján keresztül megnyilatkozó beszédszerűsége inkább a "világkönyv" ama változatává teszi, amelynek nem a befogadóképesség horizontjában van a műfaji kérdése. A nyelvi beszédregiszterek közti lezárhatatlan összjáték sokszólamúsága s az abban kirajzolódó elbeszéléspoétikai szöveghorizont végtelensége alapozza meg esztétikai összhatását. Ezért mondható el róla, hogy úgy helyezkedik el Mallarmé és Borges könyvideálja között, hogy nem lép rá a radikális posztmodemség útjára. Azaz, a végtelen szövegnek nem azt az elképzelését követi, ahol — 1. a Bábeli könyvtár és a Homokkönyv poétikáját "minden meg van in a" és "megalkotható egy olyan végtelen (hosszúságú) könyv, amely tartalmazza az. összes már létező és az összes még lehetséges könyv va- 27 / nációját" . A "végtelenség" a Bevezetés...-ben így lesz inkább az interaktív Kulcsár Szabó Ernő
