Irodalmi Szemle, 1995

1995/9 - Kulcsár Szabó Ernő: A könyv mint beszéd

tehát láthatóvá válik az a különös állapot —, írja 1931-ben —, hogy az általános, folytonos, illetve a személyes egyéni teljesítmény nem választható el egymástól, miközben sem a kontinuum nem tesz. szert a terjedelminél egyéb növekedésre, sem a személyes szilárd pozícióra; az egész pedig olyan változatokból áll, amelyek cél nélkül helyeződnek egymáshoz." } Abban pedig, hogy a modernség strukturális középpontként működő, "transzcendentális" jelöltjei — mint önmagunkkal azonos értebnek — épp saját távollétükkel szabadíthassák fel "a jelölés/jelentés mezejét és játékát" , szemlátomást a kései modernség másik újító klasszikusa, Joyce játszik Esterházy kezére. A Bevezetés... kompozíciójának kérdését azért közelíti meg talán a legszerencsésebben Wemitzer Julianna értelmezése, mert a formális kezdet és vég virtuális kerettörténetét a Joyce-hagyomány nézetéből hozta kapcsolatba a nem-centrált epikai struktúra teljességével: "A Bevezetés a szépirodalomba körkörös kompozíciója elején és végén önidézetekből összeállított fül - szövegszerű kerettörténet olvasható. A kerettörténet napjajúuiius 16. (...) Esterházy ezzel a módszerrel nemcsak a joyce-i időstruktúrát idézi meg és reprodukálja, lu/nem az eddigi, önálló műveit is új, időtlenbe zárt kontextusba helyezi- A Bevezetés a szépirodalomba végtelenített elbeszélő ideje (művek sora, több mint liétszáz oldalon) a rövid elbeszélt időre (egy nap történetébe) szorul be. Ebben az. idődimenzióban a kötet egésze, részeinek sokfélesége ellenére, önmagába visszatérő, zárt kompozícióvá alakul". 18

Az persze, amit Wernitzer végül ebből az — Esterházy-irodalomban egyedülállóan — értékes megfigyeléséből levon, némileg újból transzcendálja az időelvű joyce-i struktúra természetét. Hiszen azt semmiképp nem támasztja alá a Bevezetés... olvasástapasztalata, hogy a június 16. "rituális, időtlen karakterű, a művek polifon, idézett időszerkezetének központi eleme \ (Kiem.: K. Sz. E.) Ez a dátum legfeljebb metaforikus értelemben töltheti be ezt a szerepet egy olyan regénystruktúrában, ahol az említett kerettörténet maga is csupán utalt, de el nem mondott történetként jelöli a kompozíció határait. (A kijelölt kereteken belül ugyanis több történet "játszódik le".) Hiszen a könyv szövegvilágát kifejlesztő formaelvek egyike, a jelölt ismétlődés ritmikussága szemantikai síkon nagyjából ugyanolyan funkciót kölcsönöz a dátumnak, mint a formális alakítás szintjén a megszakításoknak. Azaz, miközben valóban jelöli egy virtuális, "egynapos" történet határait, a szöveg folyamatszerűségében voltaképpen ugyanúgy viselkedik, mint a nem jelentéskötött szövegegységek visszatérései. Ahogyan a Fancsikó és Pinuíból az apa ágyában fellelt "sárga hajú kis nő" epizódja — sőt annak teljességgel változatlan reflexiója ("Elúrhodott, nagyfőnök, rajtad a kevélység.") is!

— egészen új jelentéssel kerül át a Termelési-regénybe, ugyanúgy tér vissza a június 16. két különböző jelentéssel még egyazon Bevezetés...-beli művön belül is. A fogadós naplójában a "Félek" — kijelentés (mely egyébként majd újabb ismétlésként fog visszatérni a Kis Magyar Pornográfusban) előbb a naplóíró egy majdani énjéhez címzett közléseként kapja a június 16-i indexet, a feljegyzéseket viszont a dátum olyan tautologikus írásmódja zárja le, amely — a korábbi feljegyzés szándékaival ellentétben — ugyanezt a napot mégsem szolgáltatja ki az előidejű emlékezet instabil horizontjának: "jún. 16.: jún. 16." Vagyis az

Kulcsár Szabó Ernő