Irodalmi Szemle, 1995
1995/9 - L’HOMMAGE - Tőzsér Árpád: A közjóra született ember
ľ horn mage Próbáljunk hát fölfedezni — legalább annyira, amennyire egy születésnapi köszöntő terjedelmében ez lehetséges — a szlovákiai magyar irodalom e nemes szervét: történészét, kritikusát, szervezőjét, egyszóval Szeberényi Zoltánt. Életét bizonyos értelemben — az 1989-ben a rendszerváltással lezárult csaknem fél évszázadot tekintve — akár tipikusnak is mondhatjuk. Pályáját a komáromi hajógyár ifjúmunkásaként kezdi, esti tagozaton végzi el a gépészeti technikumot (1953-ban), de az érettségi után —jelezve, hogy eddigi pályája egyfajta kényszersors volt — a pozsonyi Pedagógiai Főiskolára jelentkezik. Innen élete már nem tipikus, mert szinte semmi sem marad meg benne az "esti tagozatosokra" annyira jelelmző műkedvelésből. A magyar irodalom és nyelv szakon végez 1957-ben, s olvasottságával, széles körű irodalmi műveltségével és ízlésével esakamar az egyik legmegbízhatóbb ítéletű szlovákiai magyar irodalomtörténész és kritikus lesz. A nyitrai "Híd" irodalmi társaság kiadói tevékenységéről írt irodalomtörténeti tanulmányával hívja föl magára a figyelmet (A "Híd" Szlovenszkói Magyar Irodalmi Társulat" kiadói tevékenysége, 1965), s annak ellenére, hogy több-keve- sebb rendszerességgel irodalomkritikákat is ír, a szakma máig inkább irodalomtörténészként tartja számon. O írta a két háború közötti szlovákiai magyar irodalom reprezentatívnak tartott költőjéről Cíyőry Dezsőről azt a monográfiát, amely a műfajban akkoriban úttörő munkának számított (A vox humana poétája Győry Dezső csehszlovákiai költészete, 1972). Ezen a monográfián kívül máig még két könyve jelent meg: a Visszhang és reflexió(\9K6) az irodalomtörténeti tanulmányainak és kritikáinak (recenzióinak) a gyűjteménye, az Arcok és művek (1988) című műve pedig negyven szlovákiai magyar szerző portréját tartalmazza. Szeberényi az írásaiban többnyire szerencsésen ötvözi az irodalomtörténész természetes pozitivizmusát az irodalomkritikus részben szükségszerű szubjektivizmusával. Tárgyát igyekszik mindig a legtágabb társadalmi-történeti és iro- dalmi összefüggések közé helyezni, eltökélt (s kicsit talán naiv) "igazságkeresése", plusz egészséges iróniája és öniróniája viszont megóvja a száraz, objektivista tablók festésétől. A szlovákiai magyar irodalom teljességéről ebben a pillanatban valószínűleg ő tudja a legtöbbet: ugyanolyan érdeklődéssel olvassa és értékeli a két háború közötti hazai szerzők műveit, mint a ma induló fiatalok kísérleteit. S ez az egyfajta "teljességtudat" szintén jótékonyan alakítja irodalomtörténészi és kritikusi módszerét. Ennyi hát — dióhéjban — Szeberényi Zoltán személyi és irodalmi nacionáléja. S ha még ennél is rövidebbre akarnánk húzni a szlovákiai magyar irodalom máig csak képzelt (de többek között már Szeberényi által is szorgalmasan írt és szerkesztett) nagy lexikonában a szócikkét, akkor azt mondhatnánk róla, amit Bőd Péter mondott annak idején Szenei Molnár Albertról: közjóra született ember. Mi pedig 65. születésnapján köszöntsük szeretettel és tisztelettel benne az irodalmunk javára született embert és szakembert. Isten éltessen sokáig, kedves barátunk, isten éltessen, Zoltán! Tőzsér A ipád
