Irodalmi Szemle, 1995

1995/9 - L’HOMMAGE - Tőzsér Árpád: Mnoga leta

ľhommage

Mnoga lcía

Zs. Nagy Lajos hatvan évére

Az idei 7-8-as számunkban két Zs. Nagy Lajos verset is közöltünk. Két jellegzetes Zs. Nagy-művet: karcolósakat, lecsiszolatlan élűeket, a kozmikus nagy- szerűség és a szlovákiai magyar kisszerűség meteoritjaiból és reves pacsitjaiból s

ebtiben összerótt szóépítményeket, olyan költeményeket, mint amilyen a legtöbb Zs. Nagy vers.

De az egyikben azért volt valami, ami elütött a sokévi Zs. Nagy-átlagtól: abban mintha egy pillanatra megállt volna a Zs. Nagy-i sárarany glóbusz forgása, mintha a kozmikus fogaskerekek közé hirtelen egy kozmoszon túli kavics került volna, mintha az Ördög és az Jóisten egy másodpercre valóban megnémult volna, mintha a költő egy pillanatra valóban súgó nélkül maradt volna. Zs. Nagy Lajosban valószínűleg akkor ütötte el a hatvanat az a belső óra, amely nem a földi kalendáriumokhoz, s nem is a zodiákusokhoz igazodik, hanem a világmindenségnek ahhoz az egyetlen idejéhez, amelyben a költő szervei a csillagok. Zs. Nagy Lajos valószínűleg ott, abban a versben és abban a pillanatban lett hatvan éves.

De más jelekből is arra lehet következtetni, hogy a költőben valami különösen furcsa, még az ő abszurd világában sem mindennapos dolog történt.

Egyszer megkérdeztem tőle, hogy szerinte miért ír a költő, s ő Freuddal válaszolt (mint nemrég a Népszabadságban egy fiatal poéta): mert másként nem tud nőhöz, hatalomhoz és pénzhez jutni. De aztán mindjárt korrigálta is magát: Én persze kezdetben csak nőket akartam szerezni a verseimmel, később meg úgy éreztem, hogy a hatalom önérzetét is meg tudom piszkálni velük, de most többnyire már csak pénzhez akarok jutni általuk.

(Én akkor hirtelen nemigen tudtam e poétikus pragmatizmusra mit válaszolni, most utólagosan s zárójelben ezt válaszolom: Akármennyire is meglepő az állításom, ez is a kakas és felkelő nap esete. A kakas azt hiszi, azért kukorékol, hogy felkeljen a nap, de ha a nap egyszer örökre elsötétülne, ő valószínűleg akkor is tovább kukorékolna.)

Szóval Zs. Nagy születésnapjáról és a pénzről akarok valamit mondani.

Zs. Nagy az utóbbi években már a pénz dolgában sem adta alább, mint a klasszikusok annak idején. Akárcsak Ady, Krúdy, Bródy Sándor, ő is csak bizonyos honoráriumelőlegek felvétele után volt hajlandó tollat ragadni. Egészen az említett két vers megírásáig és megjelenéséig. Ezekért ugyanis elfelejtett előleget kérni. Sőt miután a két vers megjelent, s szóltam neki, hogy menjen el a Madách pénztárába a járandóságát felvenni, akkor is csak rezignáltan intett: Majd elküldik!