Irodalmi Szemle, 1995
1995/1 - NYELV ÉS LÉLEK - Tolcsvai Nagy Gábor: A sztenderd helyzete és a nyelvi tervezés lehetőségei Magyarországon
A fent röviden jellemzett kutatási állapotból könnyen levonható az a következtetés, hogy a sztenderd kérdésében homlokegyenest ellenkező nézetek élnek, s ami a nagyobb baj, igen nagy a szellemi zűrzavar a kérdés körül. (Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a már említett 1992. évi nyelvművelő konferencia anyaga; vö. Nyr. 1993/4.) A nyelvművelők egy része úgy használja a sztenderd (illetve az azt helyettesítő köznyelv és irodalmi nyelv) terminust, hogy nem ad rá definíciót, tehát valamilyen kimondatlan szaknyelvi konszenzusra alapít, amely — mint láttuk — a magyarországi szakmai és laikus körökben nem létezik. Ezt az eljárást bátorítja Nyelvművelő kézikönyv, amely a nyelvi norma (= a nyelvi helyesség = sztenderd) meghatározásában a köz- és irodalmi nyelvre hivatkozik, e kategóriák meghatározását azonban gondosan elkerüli, s a definíciókísérlet önmagába záródik (ugyanis a köznyelv és irodalmi nyelv címszavak a nyelvi norma címszóra utalnak, az olvasó tehát sehol nem talál információt a privilegizált nyelvváltozatról; vö. Grétsy — Kovalovszky szerk. 1980:1047, 1277, Grétsy — Kovalovszky szerk. 1985:377). Amennyiben a sztenderd nyelvészeti megragadására törekszünk, elsőként módszertani dilemmával kerülünk szembe: más ugyanis a sztenderd mint praxis és más mint lejegyzett nyelvváltozat (bármely nyelvelméleti keretben vizsgáljuk is azt). A kettő közötti különbséget legfeltűnőbben bizonnyal a homogenitás mértékében jelölhetjük meg. A sztenderd praxis a nyelv természetéből fakadóan nem lehet annyira homogén, mint amennyire a rögzített sztenderd az. A lejegyzett (kodifikált) sztenderd esetében nyilvánvalóan érvényesül az a mintegy kétszáz éves európai hagyomány, mely a felvilágosodás racionalizmusából ered, s mely a sztenderd nyelvváltozat homogenitását ésszerűségi érvekkel magyarázza, kodifikálja és terjeszti ki. A grammatikai szabály itt mindenhatóvá válik, mind nyelven belüli, mind nyelven kívüli szempontból. Mivel az új grammatikusok a történeti és az összehasonlító nyelvtudomány szintézisében ennek módszertanát a pozitivizmus metodológiai paradigmájában rögzítették, a strukturalizmusnak mindezt csupán át kellett forgatnia a leíró síkra, hogy a sztenderd rögzített változata végképp előttünk álljon a maga kidolgozott, kanonizált, homogén és időtlen voltában, Ezt a kodifikációt minden nyelvközösség igényelni kezdi egy európai típusú társadalmi és nyelvi modernizáció folyamatában, a korszerű államigazgatás, törvénykezés, oktatás és a mai értelemben vett közönség és közvélemény kialakulása során. A magyar nyelv történetében e folyamatot a nyelvújítás évtizedeiben munkálkodó s kissé elfeledett grammatikaírók vitték végbe, megjelenítve minden sztenderdizáció jellemzőjeként a mesterséges beavatkozást. Haugen és Neustupny korábbi munkái alapján Fishman így mutatja be a nyelvtervező tevékenységek s az azokat kiváltó problémák sorát (Fishman 1974:79): Tolcsvai Nagy Gábor Probléma/folyamat megfelelések a nyelvi tervezésben (Neustupny 1970 szerint) 1 2 3 4 probléma folyamat szelekció politikai döntések stabilitás kodifikáció kiterjesztés kidolgozás differenciáció művelés
