Irodalmi Szemle, 1995

1995/9 - Bertha Bulcsu: Az eldobott cipők

múlva. Jurisies a karagandai víztől Alma-Atáhan már fosott. A szálloda felcsernője többszöri riasztás után bekopogott hozzánk, aztán otthagyott néhány tablettát. A tablettákról kiderült, hogy nem fogó, hanem hajtó a tulajdonságuk. Ezért a saját készletemből szenet adagoltam a súlyos betegnek. A beteg időnként telefonált a Kazah írószövetségbe, aztán valamilyen külügyi hatósághoz. Mindenki szabadkozott, mentegetőzött. Nagy nehezen kinyögték, hogy nem tudják, kik vagyunk. Nem hívtak meg magyarokat, nem vártak Alma-Atába senkit. Gyanús az egész ügy. A hatóságok már vizsgálják, kapcsolatba léptek Moszkvával. Amikor Jurisies jobban lett a magyar széntablettáktól, lemerészkedtünk az étterembe. De hiába mutattuk fel szobacédulánkat, a pincérek kiutasítottak bennünket az étteremből. Jurisies ékes oroszsággal magyarázta nekik a helyzetet. Ez olaj volt a tűzre. Minél oroszabbnak látszottunk, annál inkább ki voltunk rúgva.

Eluntam a birodalmat. Javasoltam, hogy utazzunk vissza Moszkvába. Félnapos telefonálgatás után kiderült, hogy az otthonról hozott pénzünk ehhez kevés. Éppen itt, Alma-Atában kellett volna megkapnunk a napidíjunkat az egész útra, és a honoráriumot a felolvasóestért. De Alma-Ata, miután meghívólevelet küldött Budapestre, úgy döntött, hogy nem ismer bennünket.

Jurisies adminisztrációs félreértésre gyanakodott. Kezdtünk étien halni. Üresek voltak a hentespultok, élelmiszerüzletek. Kenyeret sem tudtunk venni. Kóborlásaink közben elvetődtünk egy külvárosi kifőzdéhez, ahol hosszú sorbanállás után hússal töltött szibériai barátfülét kaptunk bádogtányérban. Itt kétszer ettünk.

Jurisies minden nap felhívta telefonon a helyi írószövetséget és a külügyi hivatalt, de hiába.

Egyik nap amerikai zászlókkal rakták tele az asztalokat a pincérek. Lementünk és leültünk egy asztal mellé. — "Ha megmukkansz oroszul, megöllek!" — mondtam a barátomak. Csakhamar megjelent egy nagy darab, puha, húsos jenki, és mellénk telepedett. — "Mit szólnak ehhez a kongresszushoz? Őrület, nem?" — kérdezte. Kiderült, hogy jól beszél oroszul. A pincérnél angolul rendeltünk, s végül a kongresszus számlájára írták az egész fogyasztást. Az amerikai a leves és a hús között bevallotta, hogy megerőszakolta a saját lányát. Jogilag helytelennek tartotta a cselekedetét. Szenvedett tőle. — "Van-e erre szláv megoldás?" — kérdezgette.

Helyzetünk reménytelensége miatt a maradék pénzünket pezsgőbe fektettük. Tizenhét üveg száraz, egyedileg palackozott pezsgőt vásároltunk. A palackokat a fürdőkádba fektettük, aztán teleengedtük hideg vízzel. Minden négy órában kihalásztunk egy palackot.

Bertha Bujcsu