Irodalmi Szemle, 1995
1995/9 - Bertha Bulcsu: Az eldobott cipők
elnevezés, ami kétségtelenül elkedvetlenítő, mellékes. Nem arról van szó, amit elsődleges formájában a nép számára jelent. A népnek, ha egyszer vörös drapériákat akar a feje fölött látni, adni kell párttitkárokat. De a párttitkár magasabb területi, országos szinten mást jelent. Angol viszonylatban, mondjuk, lordokat s még fel jebb lordkancellárt. A főpincér ezt tudja. Ezért hűttette be a pezsgőket. Mi a párttitkárok vendégei vagyunk. Külön- repülőgepen utazunk éjszaka. Mindebből látszik, hogy nagyon fontos, titokzatos balfaszok vagyunk. Amikor kiléptünk a palota kert jébe, hogy kocsiba szálljunk, megérintette az orromat a víz illata, amit minden éjszaka éreztem. Zsebatlaszomat tanulmányozva sejtettem, hogy elég közel van hozzánk a Szir-Darja, de nem tudtam, hogy mégis mennyire. Húsz vagy száz kilométernyire? Taskent és Szamarkand is közel volt. De mi Csimkentre voltunk ítélve. Amikor kigurultunk a parkból, megkértem Jurisics Miklóst, hogy tolmácsolja kérdéseimet a sofőrnek. Beszélgetésünk nagyon akadozott, majd megszakadt. "Éjszaka megint éreztem a vízszagot... Barátom, meg tudná mondani, hány kilométernyire van a Szir-Darja?" "Nem tudom. Mi az a Szir-Darja?" "A folyó... Milyen távolságra van az üdülőtől?" "Folyó?... Sohasem hallottam róla, hogy itt valahol van egy folyó." "Itt dolgozik és nem tudja?" "Nem tudom. Katona voltam, és tegnap szereltem le." "Mielőtt bevonult, bizonyára hallott a közeli folyóról?" "Nem, sohasem hallottam.... Máshonnan vonultam be." A repülőtéren a sofőr egy élelmiszeres táskát is feladott a gépre, amelyben két üveg behűtött pezsgőt találtunk. Mindkét üveget kinyitottam, aztán poharakat kértem a pilótáktól. Tíz perccel később szálltunk fel, mert el-koccintgattuk az időt. Különösebb gondot ez nem okozott. Csak mi ketten utaztunk a gépen. Karagandában már sütött a nap, amikor leszálltunk. A repülőtér füves részén összetört repülőgéproncsok hevertek. — "Honnan kerülnek ide ezek a roncsok?" —- kérdeztem Jurisicstól. — "Nemzeti sajátosság" — mondta a szerkesztő. — "De hogy te egy életveszélyes barom vagy, az biztos!" Karagandában négy órát vártunk a csatlakozásra. Megettük a sült csirkét, benyakaltuk a maradék pezsgőt. Jurisics meggondolatlanul a helyi vízcsapból is ivott. Alma-Atában egy orosz fiatalember várt ránk, de nem mutatkozott túlzottan vendégszeretőnek. Bevitt bennünket a szállodába, s megígérte, hogy két óra múlva visszajön. Nem jött vissza, csak három nap Az eldobott cipők
