Irodalmi Szemle, 1995

1995/9 - Bertha Bulcsu: Az eldobott cipők

Bertha Bulcsu

amelyet itthon hipóval sem lehetett később eltávolítani. így Alma-Atában, a keservesen létrejött irodalmi felolvasáson már vörös gatyában jelentem meg. Az ablakaink alatt minden tíz percben kopogós csizmában elvonult egy őr. No igen, az ablakaink... Nem lehetett kinyitni egyet sem. Csak fent, bukóra billenteni egy kis részt. így hiába akartam kihajolni és megnézni az őrséget, hogy mifélék. Katonák? Rendőrök? Vagy más szervezet? Jurisics Miki úgy vélte, hogy alkatilag képtelen vagyok az utazás élvezésére. Közben rettegett, hogy váratlanul valamilyen marhaságot csinálok, például kinyitom az ablakot, és kinézek az udvarra.

Egyik este, miközben vajban sült halakat vacsoráztunk, odajött hozzánk egy jól öltözött úriember, és közölte velünk, hogy hajnalban elutazhatunk. Négykor indul egy postagép Karagandába, s onnan átszállással továbbmehetünk Alma-Atába. Ez váratlanul ért bennünket, és sietve befejeztük a vacsoránkat. A főpincér, vagyis az az ember, aki a főpincér státuszában szolgált, megkérdezte, hogy mit kérünk reggelire. Semmit sem kértünk. Ők azért, mondta, éjfél után kettőre megterítenek.

Negyed kettőkor telefonon ébresztettek, kettő előtt néhány perccel levitték a bőröndjeinket. Az étterem kristálycsillárjai égtek. Hosszú, gondosan megterített reggelizőasztalhoz tessékeltek bennünket. Hatalmas gyümölcstálak, szőlővel, körtével, almával, dinnyeszeletekkel megrakva. Vaj, piros és fekete kaviár, lazac, pirított kenyér és frissen kisült, még forró zsemlék. Kolbászkarikák, tojásrántotta, lágy tojás, külön tálon sonkaszeletek, főtt tojásgerezdekkel díszítve. Az ezüst színű jegesvödrökben három üveg pezsgő is állomásozott az asztalon. Az éttermi személyzet talpon volt, az ajtók és a közeli asztalok mentén sorakoztak fel. — "Valami nagy baj lehet velünk" — súgtam Jurisicsnak. Szerkesztő barátom gondterhelten bekapott egy kolbászkarikát, aztán visszasuttogott: — "Valamit félreértettek... Nekünk ez nem jár..."

A főpincér odalépett az asztalunkhoz: — "A pezsgő még a cári időkből maradt a pincénkben. Értesültünk róla, hogy önök a száraz pezsgőt kedvelik. Három üveggel behűttettem, s a repülőútra a tízórai mellé kettőt..."

— Komoran bólintottam, aztán intettem, hogy nyissanak ki egy üveggel. Jurisics az asztal alatt bokán rúgott. Ahogy két falat lazac s hü velyknyi vajas kaviáros zsemletöredék után az első pohár pezsgőt leengedtem a torkomon, megsejtettem valamit a kommunista világbirodalom lényegéből. Legalábbis abból, hogy miért nem lehet egy területi párttitkár vesztes. Miért kell fent mindenáron megőrizni a hatalmat. Az persze, hogy mi a párttitkárt párttitkárnak véljük, európai butaságunkból ered. Most éppen így nevezik a nagy római birodalom vagy más győztes hatalmak vezető embereit. Az