Irodalmi Szemle, 1995

1995/9 - Bertha Bulcsu: Az eldobott cipők

leadta a TASZSZ" — mondta mosolyogva a férfi. Ha leadta is, gondoltam magamban, honnan ismert fel bennünket a sötét leszállópályán?

Csimkentben egy másik, nagy létszámú' magyar delegáció kóborolt. Volt köztük egyetemi professzor, miniszter, újságíró és hivatásos békeharcosnő. Délután már egy kolhoz ebédlőjében piszkálgattam az illatozó levevesét. Hgyik oldalamon kitelepített német brigádvezető ült, a másikon egy kérgeslábú koreai nő. A kérgeslábú francia nyelven suttogott felém valamit a tányérja fölött, miközben a kolhoz párttitkára elénk tárta gazdasági sikereiket. Sejtelmem sem volt róla, mi dolgom van a furcsa kolhozban, amikor én Alma-Atába indultam a felolvasóestemre.

Október volt, a szűzföldeken, melyeket még Nyikita Hruscsov töretett fel, éppen kezdődött az aratás. A húsz centis, zöld szárú gabonát rendre vágták a kombájnok, aztán amikor tíz nap múlva visszafelé jöttek, a fagy által megszívott kalászos szárakat felszedték és kicsépelték. Volt benne valami különös, ahogy a kombájnok eltűntek a látóhatár szélén.

Napokig puhítgattak bennünket Csimkentben. Valamilyen gyár nyaralójának az udvarán, lugasok és szaletlik között, egész nap etettek és itattak. Őszi napfény, kaviár, pezsgő, gyümölcsök, kis furcsa emléktárgyak. Utólag félvezetőnek vagy chipeknek tűntek az üvegburák alá zárt miniatűr csecsebecsék. Kaptunk négy Lenint és egy Tarasz Sevesenkót is. Valahol, a gyár- és kolhozismerkedések zűrzavarában fél marék vöröscsillagra is szert tettem. Kicsik, nagyok, feliratosak, láncon lógó táblásak és teljesen csupaszok is akadtak köztük. Ma is megvannak, csak néhányat loptak el az iskolában, amikor a lányom bevitte őket a "Ki tud többet a Szovjetunióról" kiállításra.

Közeledett az alma-atai szereplésem időpontja, így egyre nyugtalanabb lettem. Szerkesztő barátomat megkértem, hogy elutazásunk érdekében tárgyaljon a hivatalos emberekkel. Tárgyalt. Azok megdöbbentek, nem értették, hogy mit akarunk. Delegáció így, meg úgy... Nem akarták megérteni, hogy nekünk semmi közünk sincs a professzoros, miniszteres, békeharcos delegációhoz, minket a sors kifürkészhetetlen szeszélyéből csaptak közéjük. Valójában mégis külön kezeltek bennünket, mert a miniszteres delegáció a városban lakott, mi pedig a városon kívül egy palotában, amely valószínűleg pártüdülő volt. Jurisics szerkesztő úr egy háromszobás, két fürdőszobás apartmanban unatkozott esténként, én csak kétszobás, egy fürdőszobásban. Igaz, a nappalim területe legalább hatvan négyzetméter volt. Mindezt élvezni is lehetett volna, de a csapokból halvány vörös víz csordogált. Zavaros rendszeretetem okán vagy más téboly inspirációjára kimostam néhány zoknit és egy fehér gatyát. Halványvörös színt öltöttek,

A/ eldobott cipők