Irodalmi Szemle, 1995
1995/9 - Bertha Bulcsu: Az eldobott cipők
BERTHA BULCSU Az eldobott cipők Amikor elkészült az anamnézis, az éjszakás orvos az ablak sötét négyszögére bámult, vagy talán az utca túloldalára, ahol egy kivilágított szobában, a mennyezetig érő filodendronok árnyékában egy nő hajladozott. A növényeket öntözte, de a/ is lehet, hogy a papucsát kereste az ágy alatt. — És mitől... Hogyan keletkezik ez az elváltozás? — kérdezte Bernáth Gyula, a bizonytalan kedélyű novellista. — Dr. Boeck erre nem adott választ — mondta az orvos, s lassan, mintha fájna a mozdulat, a filodendronos szobáról újra betegére pillantott. — Vannak leitételezések, de tudományosan még senki sem fogalmazta meg. Előfordulhat, hogy radioaktív sugárzás váltja ki, vagy valami más. Néhány napig megfigyeljük, aztán... Bernáth Gyula a fehér lepedővel letakart vizsgálóasztalra meredt, aztán végigfutott a pillantása az üvegajtajú szekrényeken, melyekben laboratóriumi edények, egyszerhasználatos injekciós tűk és gyógyszeresdobozok sorakoztak. — Ambulánsán nem lehetne ezt végigcsinálni? — kérdezte. A fáradt, rosszkedvű orvos szemében megcsillant egy kis részvét vagy iróniaféleség. — Elvezni fogja. Pihen egy kicsit. — Bizonytalan mosolya félben maradt, és az arcára kövült. — Mondja, nem tartózkodott olyan helyen, ahol a szokásosnál nagyobb volt a háttérsugárzás? — Nem —- ingatta a fejét Bernáth Gyula. — Bár előfordulhatott. Nem hordok magammal Geiger-Müller számlálót... Van, ugye, egy közös Cser- nobil-élményünk. Ennek áldását ugyanúgy élveztük, mint a lappföldi rénszarvasok. Ezenkívül... Na igen, tíz évig éltem egy uránbánya közelében. — Ennyi? — kérdezte az orvos. — Ennyi — mondta a novellista. — Hacsak... Igen, volt egy utazásom is. A völgy már nem létezett, ami fölött nézelődtem, járkáltam egy órát. Az orvos kérdően ránézett, majd megszólalt:
