Irodalmi Szemle, 1995
1995/9 - Molnár Miklós: Nekrofil szentképcsarnok
MOLNÁR MIKLÓS Nekrofil szentképcsamok Jámbor Erik bináris oppozíciója Hrich Fromm egy helyütt nekrofil és biofil, halálpárti és életszerető jellemvonásokról és orientációról beszél, a holthoz, az élettelenhez való vonzódásról, illetve elevenségre, életörömre, növekedésre, kibontakoztatásra törekvő mentalitásról. Teljes társadalmak, sőt korszakok alaptendenciája lehet nekrofil; hivatalok, bürokrácia, államgépezet, pártokban való gondolkodás; a termelés növelése, a "javak" halmozása — ezek mind nekrofil éllékek. Mintha csak Mózesnak az engedetlenekre szórt átkai teljesültek volna rajtunk: a földnek utolsó részéről jött vad tekintetű nép nem kímélte az öregeket, és nem kegyelmezett a gyermeknek sem, megette állataink ivadékát és termőföldünk gyümölcsét, nem hagyott semmit gabonánkból, mustunkból és olajunkból, teheneink elléséből és juhaink szaporulatából; ostrom alá vette minden városunkat... 1945-ben a hadak urának reánk küldött dögvész terjesztői halálelvű társadalomnak ágyaztak meg a pusztítás romjain. Az idetelepített bolsevik zubbonytársadalom erőszakos eszmerendszere, dögkeselyű-politikája, teljes működése nekrofil jellegű volt: gépies, bürokratikus, agyonszabályozott — velejéig életellenes. A legsúlyosabb átkok is beteljesültek rajtunk: szolgáltunk fának és kőnek; megettük testünk gyümölcsét, fiainknak és leányainknak húsát. Nemzedékek családtörténetei játszódtak és játszódnak le a halál, a pusztítás vonzásában. A dögelvű államban a gyermeknevelés, a közoktatás, a/ "igazságszolgáltatás" malmai is nekrofil kottára őrölnek. A törvények, a/ intézmények nem az élet serkentését, a bi/alom, az együttműködés, a gyöngéd gondoskodás, a szeretet, az intuíció kibontakozását szolgálják, hanem a beidomítást, a lélekrombolást, a viszályt, a másodlagos én rákossá duzzasztását.
