Irodalmi Szemle, 1995
1995/7-8 - ÁRGUS - Németh Zoltán: A lelket öltő test
nül és fájdalmasan is szókimondó írásai az anyáról szólnak. Ugyanakkor gondos szövegolvasással rálelhetünk az anya-feleség szavak összejátszására, egybemosására. Vagy tegyük hozzá, a- mit a Halm-IIahnbm írt: "szerette viszonyait lecsaládiasítani, nővérekre vágyott és anyákra, apákat talált ki és testvéreket". Előfordult, hogy egyáltalán nem értettem, nem tudtam követni a gondolatmenetet, van ez így, van egy olyan rétege a könyvnek, ami összekacsintás az olvasó felett — egy nővel. Tényleg neki íródott. Ez nem zavar, főként azután, hogy igyekszem elfogadni Esterházy jelzését: "ha picikét távolabb volna a mondat egyes szám első személye tőlem (...) vagyis ha tetőtől talpig regényhős volnék". Szóval igyekszem elhinni az egyes szám első személyt, ami nem nehéz, a játéktér tágas, elveszhetünk a részletekben, kitarthatunk prekoncepciónk mellett. Esterházy könyve nem kivételes alkotás, de amit felvállalt (noha nem lett csak Anna könyve, az író elcsábulhatott írás közben), az most kisprózában, a nagyszabású fikció terhe nélkül, talán hiba nélkül megvalósult. Az Egy nő pillanatnyi időre befejezett vallomás, amelynek a keretét bizonyosan a szeretet adja. NÉMETH ZOLTÁN A lelket öltő test William Goyen: Arcadio (Európa Könyvkiadó, 1993) A canto, azaz dal, ebben a feroz, tehát vad világban hangzik föl. A dal mindig tiszta, az ének meglágyítja még a börtön viselt emberek lelkét is, a mogorva hivatalnok nem képes dalra, az ének és a dal az érzések lágy mélységeibe húz, mint Arcadio is, William Goyen regényének főszereplője, lelkének mélyrétegeibe vezeti dalával — a regénnyel az olvasót. Mintha ablakon keresztül néznénk Arcadiót, a regény történetében megelevenedik a múlt, az idő lineárisan halad, tehát a történet célelvű, nem mozaikszerű. Goyen idősíkjai adják a regény keretét — a történet a szerző gyermekkorában kezdődik, ekkor találkozik Arcadióval, akinek sorsa alakulása még az író születése előtti ideiben indul, és a találkozás pillanatában ér véget, s az eseményeket az utolsó fejezetben az öregedő szerző emlékezve pergeti vissza. A végén még az író megcsillantja az utolsó mondatokban — nem ő-e Arcadio, s ezzel tovább folytatva a végén elkezdett történetet, most már nekünk meséli... De nem folytatom: az időtérkép e leírásból is jól kivehető. Comprendes, érted, oyente, hallgatóm? Zavarban vagyok, hiszen hogyan másként gondoljam el Arcadio világát, mint ahogy az meg van írva. Vagyis Amerika. Arcadio az underground A- merikában él, vagyis a társadalom alatti szférában, tehát nem tipikusan amerikai, mint ahogy ilyen ember nincs is. így elmondhatjuk: az ő problémái akár a mieink is lehetnének. Amerika semmi esetre sem homogén minőség és térség — ennek bizonyára maga Arcadio, a mexikói-texasi félvér , indián, mesztic és fehér vegyülettel ereiben, akihez leginkább a kuli nyelvén, a spanyolangol keveréknyelven férkőzhetünk közel, nagy örömére a bilingvizmus- kutatóknak, s talán kevésbé a fordítónak, aki minduntalan lábjegyztekben kénytelen magyarázni, értelmezni a folyamatos olvasást megszakító, lefor______________________________árgus
