Irodalmi Szemle, 1995
1995/7-8 - Pomogáts Béla: Az egyensúlykeresés dilemmái
Az egyensúlykeresés dilemmái (Egy "belga" vallomása) Bizonyára sokan ismerik a régi viccet, miszerint a belga hadsereg őrmestere sorakozót elrendelve harsányan felkiált: Flamandok jobbra, vallonok balra! Mire Kohn, a katona óvatosan előmerészkedve megkérdezi: őrmester úr, mi, belgák, hová álljunk? Nos, az elmúlt esztendők magyarországi politikai harcai közepette magam is nem egyszer ilyen belgának éreztem magam: voltak barátaim a barikád mindkét oldalán, és a magam meg az ország számára egyaránt fontosnak tudtam a liberális és a konzervatív értékeket, következésképp egy olyan történelmi: politikai és kulturális stratégia kialakítását kívántam és javasoltam, amely magába foglalja a széles körű, nyugati mintájú polgári modernizációt és a nemzeti hagyományok, a nemzeti identitás fenntartását, megújítását és kiteljesítését. Úgy éreztem, hogy európai modernizáció nélkül mindenestül elvesznek a rendszerváltozásnak azok a lehetőségei, amelyeket az 1989-et követő átalakulás megnyitott az ország előtt, a nemzeti identitás helyreállítása nélkül pedig minden emberi tartás híján lévő arctalan tömegként, ahogy régen és most is a politikusok mondani szokták, "lakosságként" próbálunk elhelyezkedni az európai nemzeteknek abban a közösségében, amelyben minden népnek és minden kultúrának saját arca és karaktere van. Ennek az elhelyezkedésnek bizonyára vannak életrajzi indítékai. Először talán ezekről. Budapesti értelmiségi családból származom, vannak gazdag és szegény, nemesi és paraszti őseim, nagyapám "városalapító" volt a századelőn (írtam már erről egyszer az Európai Utas című folyóiratban), nevét ma utca őrzi Budapesten, pontosabban utca őrizte 1949 előtt és őrzi 1991 óta. Egy olyan családi házban nőttem fel, amelyet építész apám tervezett, a harmincas évek divatos Bauhaus- modorában, egy nagy kert közepén. A budapesti piarista gimnáziumban voltam diák, s az államosítás következtében két esztendő híján a piaristáknál végeztem az általános iskola felső tagozatát és a gimnáziumot. Szerettem az iskolát, és ragaszkodtam a piarista tanárokhoz: midőn a rendszerváltás hajnalán erre lehetőség kínálkozott, Antall Józseffel és másokkal együtt vettem részt a Magyar Piarista Diákszövetség megalakításában. 1953-ban tettem érettségi vizsgát, még abban az esztendőben sikerült bejutnom a budapesti bölcsészkarra, részben annak köszönhetően, hogy a nyáron hatalomra került első Nagy Imre-kormány sokat POMOGÁTS BÉLA
