Irodalmi Szemle, 1995

1995/7-8 - Beke György: Két utazás Felföldön

Két utazás Felföldön

A tanári kar kis létszámú, de jól egybekovácsolódott. Három vagy négyféle tankönyvből maguk a pedagógusok választják ki, hogy melyik alapján tanítsanak.

"Nemzeti sajátosságainkat megtartva célunk, hogy... létrehozzuk az enciklopédikusán művelt embert, aki több nyelven beszél, és életformájává, belső igényévé válik a szellemi munka. Számunkra a művelődés a létet jelenti. Céljainkkal a tiszta erkölcsű, öntudatos magyar értelmiség nevelését vállaljuk, azzal a hittel, hogy a jövő társadalmában eme emberfeletti küzdelem eredményét népünkért, nemzetünkért kamatoztatja ifjúságunk." (Tóth Lajos)

— A szlovák állam elfogadja-e a bizonyítványaitokat?

— Hivatalos engedéllyel működünk. Arra törekszünk, hogy Magyarországon is érvényes érettségi bizonyítványt adhassunk. Ezért négy év múlva az első érettségi vizsgánkra Budapestről is kérünk vizsgabiztost.

Jelenleg diákjainak száma 143, ezek 55 településről verbuválódtak, gyakorlatilag az egész felvidéki magyar sávból. Újsághirdetésekkel toborozzák diákjaikat. Bentlakást a közeli Vágsellyén rendeztek be, tömbházban. A tandíj havi 600 korona, tehát nagyjából 2000 forint. Ebből fedezik a tanárok fizetését és az épület fenntartását. Tanszerekre — rendszertelenül — kapnak valamelyes szlovák állami támogatást. Egyébként anyaországi alapítványok segítik őket, szellemiekben a győri iskolák.

— Magad pedig továbbra is Vágsellyén laksz. Abban a tömbházban, ahol 1977-ben vendéged voltam?

— Most a gyemiekeim élnek ott. Péter a matematika, fizika és természetrajz tanára Sellyén. Lehel fotóművész ugyancsak Sellyén. És van egy háromhetes unokáin, Eszter.

9/b

Nagy János szobrászművészt hiába keresném az Ipoly partján, Helemba melletti tanyáján. A síkságról átköltözött a hegyek közé, Selmecbánya közelébe. Csak művészi felfogásában és témáiban maradt változatlan.

Most készíti Szenei Molnár Albert szobrát. Egész alakot ábrázoló bronzszobor lesz, a szenei magyar gimnázium előtti parkban állítják fel. 1994. október 28-án le is tették az alapkövét. Egy év múlva avatják a szobrot: Molnár Albert hazatér erdélyi útjáról; Nagy János vezeti haza.

Ha ott ülnék most a kocsijában, mint 1977-ben, Komáromtól Párkány felé tartva a Duna mentén, megkérdezném, hogy a magyar történelmi személyekről készült köztéri szobrai milyen hatással vannak szülőföldje magyar és még inkább szlovák népére. Vagy azokra, akik elfeledték, vagy talán meg se tanulták a magyar történelmet?

Kérdésemre tudom a választ. Megtapasztaltam. 1994 januárjában Komáromba igyekeztem a felvidéki magyar polgármesterek tanácskozására. A szlovák határőrtiszt a komáromi hídon gyanakodva méregetett. Most visszafordítanak, gondoltam. De a tömzsi, úgy negyven körüli határőrtiszt még mindig az útleveleinket bogarászta.