Irodalmi Szemle, 1995

1995/7-8 - Beke György: Két utazás Felföldön

Két utazás Felföldön

kiállítások katalógusaiba került már be e parányi település neve. Nagy János kiállított már Helsinkiben, Párizsban, Kölnben, Krakkóban. Ha szépíró lenne, egy mai robinzonádot írhatna meg: miként rendezte be maga és családja kényelmes életét az Ipoly partján, kilométerekre a legközelebbi lakóháztól. De úgy él ezen a szárazföldi szigeten, mintha Párizsban lenne, s az Ipoly és a szintén közeli Duna a Szajna két ága, a Notre-Dame szigete körül. Mindenről tud, mindenről véleménye van, ami a világban végbemegy: a jelenkorban és régmúlt évezredekben.

Szerdahely felé fordítja a kormányt, majd Komáromnál érjük el a Dunát. Cseles fiú, évezredek szobrászatának alakulását magyarázza, s közben saját életének színhelyein akar végigvinni. Szerdahely főterén egy részeire széthulló emberi lény: borzongató vád a fasizmus embertelensége ellen.

— A mi nemzedékünk még átélte a gyűlöletet, a megkülönböztetés, az elhurcolások borzalmait. Ami ellentmond minden emberinek, azt csak az antihu- mánum torz őrületében lehet megjeleníteni. Sokan azt kérdezték, mi ennek a szobornak a mondanivalója? Én a szobrászat nyelvén szólok, nem az irodalomén. A szobrászat a legszűkszavúbb művészet. A tiszta szobrászat egy gondolatot fejez ki mindig, de úgy, ahogy nem lehetne leírni. Nincs epikuma. Csak a gondolat maga, pusztán, nyersen, megdöbbentőn.

— És a nézőid?

— Megérzik a gondolatot, amelyet sugallók. De nem mindig találják elégségesnek. A mai nézők többsége irodalmat kíván a szobrászattól is, így alakult ki az ízlése.

— Komárom szélén láttam egyik szobrodat: két fej egy testen.

— Az emberek összetartozását, egymásrautaltságát akarom sugallni vele. Erre akarom rádöbbenteni őket.

— Egyik faluban, Gútán a 64-es árvíz emlékére felállították a szobrodat: fekvő nő alakját képezted ki építészeti elemekből.

— Az építés értelme, a szépség értelme, minden értelme: itt voltunk, itt vagyunk, és itt maradunk...

Kint állunk kastélya erkélyén, egy kamyújtás az Ipoly, egyetlen lágy csönd a táj, s benne egy nyugtalan, magányos művész évezredekkel álmodik.

Második utazás —1994 2/b

Tóth Lajoshoz igyekszem ismét. Jó két évtizede nyomon követtem élete alakulását. Jel-ember számomra-számunkra, jó társaival együtt, akik között néha erős feszültségek támadhatnak, de távolról — és ezzel távlatból — szemlélve, együttesen a felvidéki magyar sors alakítói.

Eljött a híre országhatár(ok)on át annak, hogy a vágsellyei Vörösmarty Klubot széttörték—már amúgy szellemi téren, de hiszen abban élt igazán! —, Tóth Lajost sokszorosan behívták, bevitték, összeverték. Ha egy ideig nem hallottam róla, azt