Irodalmi Szemle, 1995
1995/7-8 - Pécsi Györgyi: Adalékok Mittel úrhoz
Pécsi Györgyi jellegzetes Mittel-vers, ha Mittel úr alakja konkrétan még nem szerepel benne. A szemlélete Mittel úré, az a látás, amelyben a tudat játéka lényegül valósággá, lép a külső világ helyébe. E vers játék az idővel, történelemmel, sőt magával a verssel is. Objektív leírással kezdődik, s finom, többértelmű helyzettel zárul. A mára funkció nélküli, műtárggyá lényegült kőkolosszus csak a történelem ismeretében értelmezhető, s egyidőben ad alkalmat súlyos következtetésekre és tétnélküli játékra: „Ha hamarabb eszembe jutott volna / óriási szemhez hasonlítom mely éppen/lecsúszik Isten homlokáról /s belecsobban egy ismeretlen arc /óceánjába." — Tulajdonképpen bármi lehet a vers tárgya, de az anyag belső aránya, törvénye megkeresi a maga formáját, az anyag, a szellem önfejlődése pedig erősebb a történelemformálás mániájánál, a fegyvereknél stb. — kb. így foglalhatjuk össze a Nagy Károly lovasszobrára írott vers mondandóját is. Az Adalékok... c. ciklus a Valete tői a Nagy Károly lovasszobrára, c. versig félig még hagyományos szintézise az én és a világ, a haza/nemzet és az egyetemesség fogalommal szinonim Európa-képnek, poétikailag pedig a hagyományos régi magyar verstől, a zsoltártól az időmértékes leltárversen és a természetesen blankversben írt filozofikus, esszéisztikus világidejű versdrámán át a modem szonettig és posztmodem montázsig szinte minden versformát felvonultat. Ahogy Tőzsér korábban saját életének genezisét, eredetmítoszának vonalát meghúzta, s ahogy a szlovákiai magyar irodalom családfáját a forbáthi (polgári, avantgárd, modem, européer stb.) hagyományokra visszavezette, úgy most e ciklusban poétikájának metagenezisét is modellálta. Ez a poétikai metagenezis pedig a „hagyományos hagyományok” helyett az artisztikus és az intellektuális hagyományokra helyezi a súlyt. (Mittel úr és MUteleurópa) Az Adalék a Nyolcadik színhez és A polai amfiteátrumban c. versek közvetlenül átvezetnek bennünket Tőzsér mitikussá növesztett új teremtményéhez, Mittel úrhoz, illetve a kötet második ciklusához, a Bejárai Mittel úr emlékeibehez. A ciklus öt nagyobb verskompozíciót tartalmaz, s Mittel úr csak háromnak (a Bejárat Mittel úr emlékeibe, a Történet Mittel úrról, a gombáról és a magánvalóról és a Mittel úr feltalálja a vers nélküli verset című szövegeknek) közvetlen szereplője, de a kontextus (mindenekelőtt a közép-európai téma) a másik kettőt is Mittel-verssé avatja. Nem árt tehát, ha a ciklus szemléjét Mittel úr alakjának a kinagyításával kezdjük. Mittel úr nem csupán néhány vers főszereplője itt, hanem szimbolikus, összetett figura, a tőzséri közép-európai transzfinit létélmény érzéki, szemléletes tonnában való megjelenítése. Legjellemzőbb vonása, hogy tudata lehasadt létéről, s az Adalék...-ból ismert Szenei Molnár-i lét-tudat-skizofrénia alapján arra következtethetünk, hogy ez a hasadás valamikor a törtélem mélyén, talán a Mohács utáni időkben történt. S ezzel már azt is elmondtuk, hogy a Mittel-ciklus hőse, Mittel Ármin "költő és szerkesztő" nem kisebbségi író, hanem mondjuk inkább olyan közép-európai figura, akinek Közép-Európá ja nem okvetlen egyenlő a geopolitikai Közép-Európával.
