Irodalmi Szemle, 1995
1995/7-8 - Pécsi Györgyi: Adalékok Mittel úrhoz
Adalékok Mittel úrhoz problémájával, hanem elsőfokon talán éppen (rejtett) ars poética is: a madáchi egyetemesség és a Németh László-i minőségeszmény jegyében. Meg még valamit. Az Adalék..., amely ugyan csak egy emlékekben létező, a térképeken fel nem lelhet hazához való kapcsolat lehetőségére kérdez rá, problematikáját tekintve nem egyetlen a legújabb magyar irodalomban. Az ötvenes-hetvenes években több hasonlóan nagy, összegző, számvető versünk íródott, melyeket egy korábbi írásomban Szózat-variációknak neveztem. Domonkos István Kormány eltűrésben. Szilágy Domokos Bartók Amerikában, Kányádi Sándor Halottak napja Bécsben és Márai Sándor Halotti beszéd című verse jelzi a paradigmatikus sort, amelybe az Adalék.... is illeszkedik. Mind az öt versnek rokon a vershelyzete: a szülőföldtől való eltávolodás, elszakadás tragédiáját, illetve tragikus lehetőségét járják körül, s határhelyzetben válaszolódik meg bennük a vörösmartys kérdés: valóban csak e helyt lehet-e élni és meghalni, bánni áron itt kell-e maradni, s miként lehet értelme a konkrét tájtól szülőföldtől való eltávolodásnak. S hogy mit jelent magyarnak lenni és maradni — illúziók, önáltatások nélkül. Nyugat-európai optikával nézve talán anakronizmusnak hat, hogy egy századdal az európai nemzetállamok megalakulása után nálunk még mindig „verstéma” a hazához, nemzethez, szülőföldhöz való viszony problémája, de a huszadik század magyar és európai kataklizmái (Trianon, a század első felének nemzeti sovinizmusa, fasizmusa, s második felének kommunista nemzet- ellenessége) itt, Közép-Európában olyan történelmi szituációt teremtettek, amelyek ezekhez az entitásokhoz való újfajta viszonyulásra kényszerítik a költőt is. A nemzethez, hazához való viszony újrafogalmazása — történelmileg, lélektanilag indokolt módon — elsősorban a kisebbségi és az emigráns magyar irodalomban történik meg, ahol a hazafogalom máig sem evidencia. Következésképpen mai „szózatvariációink” erősen ontológiai alapról válaszolják meg a „haza” és „nemzet” kérdéseit, s 19. századi nemzeti romanticizmust vagy hazafias patemalizmust természetesen hiába keresnénk bennük. Kányádi, Szilágyi és Tőzsér vershőseitől viszont nem idegen az etikai felelősség, főleg a (nyelvi) közösségből kiváló alkotó erkölcsi felelősségének a problémája sem. Akárcsak Tőzsér Szenei Molnárjában, ezekben is kifejeződik a meggyőződés, amely szerint bizonyos történelmi-politikai helyzetekben az etikai szféra megkerülése lehetetlen. (A polai amfiteátrumban) Az Adalék... című ciklus harmadik harmada az európai múlt, az európai kultúra felé való kitárulkozás szép opusait tartalmazza. A szülőföld-kapcsolat s a problematikus haza-szeretet közvetett megvallása után a költő Európa felé tágítja világát, Európához keres kontaktust és európai kontextusban helyezi el a szülőföld/haza értelmét. Gnómikus tárgyvers az Adriai miniatűrök, mely egy utazás emlékében a nagyszerű reneszánszot, Velencét, Európa hirtelen nagykorúsodását, erejét idézi meg. Azt sugallja, hogy a haza mindig is konkrét formában (képzőművészetben, kultúrában, építészetben) öltött testet. — A polai amfiteátrumban már akkor is
