Irodalmi Szemle, 1995
1995/7-8 - Pécsi Györgyi: Adalékok Mittel úrhoz
Pécsi Györgyi kell döntenünk, illetve nem biztos, hogy azt a kérdést megválaszolandó: az Adalék...., mely figurájával azonosítható a szerző, ezt kell eldöntenünk. Legalábbis a szereplíra természete ezt kizárja. A két szerepló' karakterisztikumainak a mibenlétét és fontosságát nem a szerző privát életének, hanem egyedül csak az életmű kontextusának az összefüggéseiben értelmezhetjük helyesen. S ilyen értelemben a szerző célja talán csak azoknak a lehetőségeknek a fölvetése volt, amelyekben a lét és tudat tragikusan elkülönülhet. Az Adalék...-ban ugyanis ezek a fölvetések a tovább mutató elemek, s így — az életmű egészét tekintve — Kepler és Szenei Molnár ilyenfajta fölvetései egyaránt fontosak. Azt is mondhatnánk: ezek a fölvetések képezik a műcselekményben az alaphelyzetet, s minden más mozzanat csak ezt az alaphelyzetet motiválja, színesíti, hitelesítit. Ebből az alaphelyzetből nő ki majd a későbbi nagy versek alapproblémája, a lét és tudat szétválásának az az abszurd drámája, amellyel az ember önazonossága, az „aranykor” teljességgel lehetetlenné válik. Az identitás megvalósíthatatlansága a között ben (az ős-lét és a tudás-szellem közötti tartományban, az emberi társadalomban, a heideggeri nem-tulajdon- képpeni-létben) majd Mittel úrnak lesz központi problémája (feltehetően a neve is elsősorban erre a köztes-mittel létre utal, s csak másodsorban Mitteleurópára), s így Tőzsér Szenei Molnár Albertját akár olyan korai Mittel Árminnak is tarthatjuk, aki még tudja, hogyan kell a tudathoz létet (hazát) teremteni. (A későbbi Mittel úr számára ez a létteremtés már illuzórikus, lehetetlen, sőt abszurd.) S ahogyan a lét és tudat kettéválásának a felvetése Szenei Molnár Albert figuráját a Tőzsér-versek posztkontinuitásába kapcsolja, úgy kapcsolja be a létteremtés titkának ez a „még tudása” Tőzsér hősét egyfajta prekontinuitásba is. Konkrétan a szülőföldnek (a hazának) és a tudásnak (a minőségnek) arról a Németh László-i kapcsolatáról van szó, amelyről föntebb már beszéltünk. Tőzsér már korábban, különösen az Érintések verseinek írása idejénés is úgy érezte, hogy a „haza” (a szülőföld) és attribútumai (a népiség stb.) akadályozza az érvényes költői beszédmódban, ezért szakadt ki a szűkebb pátria testmeleg közösségéből, ezért, a tudás utáni vágyában (a „modemnek lenni testestül-lelkestül” elv jegyében) távolodott el tőle. Ezt az elszakadást Tőzsér esetében természetesen még sok minden más is motiválta, s erről a motivációról korábban már elég részletesen írtam is, itt már csak arra szeretném felhívni az olvasó figyelmét, hogy az Adalék... ezt az elszakadást újra megfogalmazza. Pontosabban: e terjedelmes és gazdag mondanivalójú kompozíció bonyolult utalásrendszerében értjük meg maradéktalanul, hogy miért kellett Tőzsémek már korábban a szülőföldtől s a hagyományos költői úttól/szereptől eltávolodnia. Itt értjük meg „hűtlensége” értelmét: a kisebbség Németh László-i minőségeszményének következetes vállalását. S mit mondhatunk el összefoglalásként Tőzsér költői pályájának e valóban jelentős állomásáról, a máris antológiadarab Adalék...-ról? (A vers ugyanis Alexa Károly nemrég megjelent Magyar Zsoltár című antológiájában már szerepel.) Talán csak annyit, hogy az Adalék a Nyolcadik színhez nemcsak bölcseleti igényű szintéziskísérlet, s nemcsak küzdelem a lét és tudat, a haza (szülőföld) és tudás
