Irodalmi Szemle, 1995
1995/7-8 - Pécsi Györgyi: Adalékok Mittel úrhoz
Pécsi Györgyi nem tudta kezelni magyarságát, kisebbségi mivoltát. Az ilyen vonatkozású poétikai váltás is a Genezisben jelentkezett először, mégpedig a sajátos narrációjú kötetstruktúrában, ahol az esszékben (ha marginálisan is) ez a téma is felvetődik s mintegy átsugárzik az ugyanabban a könyvtérben közölt versekbe. Az Adalékok...-ban ez az átjárás már az egyes autonóm műveken belül valósul meg, átgondolt, bonyolult művészi terv jegyében. Hogy pontosan megértsük, miről van szó, lássuk előbb e művészi terv általános jegyeit. Gyakori a kötetben a félhosszú vers, s ez a szövegformáció alkalmat ad a bőbeszédűségre, valamint a zaklatottság kifejezésére, a töredékességre. Az in médiás rés kezdés, a hirtelen felütés, a mondandót lebegtető befejezés itt most már rendre nem lezárja, hanem éppen hogy véglegesen nyitottá teszi a gondolatívet. A bőbeszédűség, az egyfajta szándékolt körülményeskedés tulajdonképpen poétikai és világképi természetű, nyelvfilozófiai kétellyel telített megközelítése a mindenkori témának. A vers a bizonyosság és bizonytalanság helyett a pólusokra sarkított ambivalenciát erősíti föl, s végső eredményként azt az ismeretelméleti szkepszist fogalmazza meg, hogy a „megismerés folyamata végtelen”, s legfőbb tudásunk mindössze ennek a megismerhetetlen „megismerhetőségnek” a belátása, elfogadása lehet. Olyan szkeptikus, kérdező költészet épül meg itt szemünk láttára, amelynek már alig van arkhimédészi pontja, s amelyben a fent megnevezett új témák (haza, magyarság, kisebbség, Közép-Európa) is inkább kérdések, kételyek, mintsem bizonyosságok formájában jelentkeznek. Az érzelmi minimalizmust és a személytelenséget viszont egy újfajta érzelmi gazdagság, sokszor a személyesség iróniára hangolt felnagyítása váltja föl. A szubjektivitás és a szubjektum ily módon történő hiperbolizálása is a törvénnyel szembeni szkepszist, az esetlegességet, a többértelműséget hivatott fölerősíteni Tőzsér új verseiben. (Valete) Tőzsér — új keletű szövegeinek látszólagos lazaságai ellenére is —változatlanul szigorúan komponál, sőt olykor az az érzésünk, verseiben túl sok a racionális elem, a kiszámítottság. Mindenestre az Adalékok... is szigorú logikai ívben konstruált mű. Ez is kétpólusú kötet. Az első, a címadó ciklus témája a haza és lírai én új viszonyának a megvallása, a másodiké (címe: Bejárat Mktel úr emlékeibe) a „mittelség”: a hagyományos hazakép köré épülő új, abszurd haza, Közép-Európa. S ebben az utóbbi „hazaépítésben” kezdetét veszi a lírai én ironikus felhangokkal teljes, tehát negatív mitizálása. Az első ciklus hármas osztató, s az én, a haza és a mindenség (európaiság) József Attila-i hármasának ezúttal még harmóniát sugalló világképi szerkezetére feszül. Az első öt vers a személyes, alanyi én létérzékelése. S témájuk megintcsak a már ismert magány, szenvedés, fizikai fájdalom, legfőképpen pedig a betegség. E verscsoport verseinek szövegelemei vándortextusként átjárnak egymásba, így erősítik, totalizálják a fájdalmat, a halálos érintettséget. Valete, éljetek boldogul, ez a latin című vers kezdi a kötetet: a búcsúzás, a halálra való készülés, a halál elfogadásának elégikus zsoltára. Odább Leltárt készít
