Irodalmi Szemle, 1995
1995/7-8 - Pécsi Györgyi: Adalékok Mittel úrhoz
Adalékok Miltel úrhoz versfolytonosság-kutatása is ezt a változást dokumentálta.) A létértelmezés, az önmeghatározás itt már egy teremtett világ egyszerisége alapján történik. A tudat játékainak vagyunk tanúi, s a szoliptikus valóságmodell poétikailag is átrendezi a vers jellemzőit — legeklatánsabban általában a Mittel-versekben és a Történetek Mittel úrról, a gombáról és a magánvalóról (1989) c. kötet egyéb darabjaiban. A Genezis elsősorban a lehetőséget jelentette a műfaj- és a tudathatárok föllazítására, s benne a személyesség újfajta jelenléte egy új, virtuális szülőföldképet hívott életre. Uj kötetében viszont továbblép a költő, a hagyományoktól való megszabadulás után a hagyományok egyfajta újraértelmezésére tör, témakörei pedig a haza, a nemzet, a közép-európaiság és a történelem-irodalom-fílozófia fogalmaiban írhatók le. Logikailag eddig kizárásos úton járt, az egyszerűsített valóságértelmezés fölszámolásával megkerülte a haza és nemzet problémáját; most, miután csontig lefaragta a fogalmait, megkérdezi magától: mi maradt a verseiben. Maradt a szülőföld sorsformáló tudata és maradt a szubjektív én, amely immáron nemcsak a tiszta lét egzisztenciális meghatározottságait észleli, hanem a t örténelmi, társadalmi, politikai, filozófiai, kulturális meghatározottságokat is. A „kötet tematikai hozadéka, hogy az előbbiekhez társult a kisebbségi, illetve a közép-európai sors megjelenítésének hangsúlyozott igénye. A biológiai determinizmus (Turczel Lajos kifejezése) mellett a történelmi determinizmus is helyet kapott, az egyéni létezés kérdései történelmi, földrajzi meghatározottságokkal kapcsolódtak össze, főként a kötet második ciklusában (Bejárat Mittel úr emlékeibe) ” — összegez Elek Tibor az Adalékok...-kai kapcsolatban 1. Mi pedig tegyük ehhez hozzá: a költőnek a világhoz való viszonyában egy újabb minőség is megjelenik: a moralitás. Azaz eleddig úgy tűnt, a szülőföldhöz való viszonya tisztán önismereti, ontikus jellegű, most (szövegeinek ontikus jellegét megtartva) az etikum szféráját is bevonja vizsgálódása körébe. Lényegében ezt az utat készítette elő már a Genezis c. kötet is, de ott Tőzsér még csak a szülőföldre vonatkoztatva elemezte a morális konzekvenciákat. Az egyéni sors, az eredetkutatás körén túllépve most a történelmi meghatározottságok teljes körét számba veszi. Más szóval: a történelem is önmeghatározása része lesz — az én határai a külső bővülése ellenére is belülről tágulnak, a költő éppúgy önismereti okokból fordul a történelem sorsformáló erejének vizsgálásához, liánt ahogy korábban a „gömöriségéhez” fordult. Új témája, a történelem sem külsőségeiben, eseményeiben érdekes, hanem az énre gyakorolt hatásában, s attól a pillanattól fogva, amint a lírai szubjektumnak második természetévé válik, azaz egzisztenciális tényezővé lép elő. A legszembeszökőbb, hogy Tőzsér érdeklődése, miután a tárgyversek, az egyetemes gondolatok, a törvény útját bejárta, s a Genezis kitérőjét megtette, a nemzet problémájához is odafordul. Amit eddig úgy tagadott, hogy nem is tekintette költészete tárgyának, most verseinek csaknem a tengelyébe kerül. A népi és szocialista nemzet- és hazaképletet korábban feltehetően provinciálisnak érezte, s bár költészete sosem volt anacionális, markáns nemzeti(ségi) sajátosságokat sem mutatott föl. Akkori tanulmányait, esszéit olvasva azonban úgy tűnik, csak versben
