Irodalmi Szemle, 1995

1995/1 - Turczel Lajos: Tűnődések Mécs László költői sorsáról születésének századik évfordulóján

Turczel Lajos

még 1966-ban a Szalatnai és Fábry rehabilitációs írásai közé eső öt hónapban is az volt a párt által sugallt vélemény róla, hogy "nem létezik. Ha valakit sem múltja, sem jelene nem igazol, minek ébreszteni már elfelejtett nevét", (e-1 cikke, Elet és Irodalom, 1966. március 19.) A feledésre kárhoztatott költő nevét és költészetét a külföldi kiadások, köztük idegen nyelvűek is, tartották életben, s akkor volt a legnagyobb súlya a nagy francia költő, Paul Valéry kedves, szeretetteljes Mécsvallomásának, melyet még 1944 tavaszán egy francia nyelvű Mécs-válogatás elé írt.

Persze Valéry írását nem lehet a Mécs-per döntő érvének tekinteni. Az ő költészetfelfogását és költői életművét világok választják el a Mécsre jellemző túláradó költői szubjektivitástól. Írásában a tiszta költészet (poésie pure) művelője, Valéry Méccsel összevetve így mutatja be saját magát: "Ami engem illet, egy különleges költészeti fejlődés vonalán azt hittem, kötelességem rálépni a mi klasszikusaink szűk útjára, vagyis keresni éppen az ellenkezőjét annak, amit bámulok Mécs művében: a mi felfogásunk valójában az. volt, hogy el kel! fojtani a túláradó léleknek kifejeződését a maga ililetettségében, s alkalmazni a forma bizonyos aszkétizmusát."

Azt a kétnyelvű, magyar—angol Mécs-válogatást, melyet 1968-ban Torontóban Vadócba rózsát oltok Igrajt Roses on eglantines címmel adtak ki, Valéry 1944-es írása vezette be, s utána a két fordító nyilatkozata is közölve volt. Egyikük, Watson Kirkconnel egyetemi tanár Mécs költészetének kritikai kihívásáról is véleményt mondott: "Budapest igényes és modern költői iskolái gyenge középszerűségként igyekeztek őt elintézni. Igaz, írt középszerű verseket is. Számos költeménye azonban azt bizonyítja, hogy korának kiváló magyar költői közé tartozik."

Ezt a véleményt én annak ellenére is elfogadom, hogy Mécs és Babits—Illyés— József Attila között jelentős értékkülönbséget látok. Az ő színvonalukat a mi költőink közül senki sem közelítette meg, de Mécsnek is sok olyan verse van, amelyekben gazdag és mély gondolatisággal összeforrott képiség kápráztatja el az olvasót. Gyors példaként a Valéry nak is nagyon tetsző Az Isten játszik című verset hozom fel. Ebben az isteni jóságot többek közt egy pompás formába öltöztetett rendkívül eredeti gondolat példázza:

Ay. Isten játszik.

S milíi babra kis dolgokkal bíbelődik.

Nagy üggyel-bqijal bábok billióit dugdossa cinkék, harkályok elől, hogy keljenek ki pillék billiói, és számolgatja, számontartja őket, akár egy földi fösvény pengő pénzét.

És hogy vigyáz, milyen halálos gonddal, hogy gazra és csalánra, csudafára virág kerüljön, s Isten-lényegének méztengerébóí játszi angyal-ujjak csöppentsenek virágba, lány-ajakra, anyák mellébe egy csipetnyi mézet.

Mécs egyik fő verstípusa az istenes vers, s az ő Istennel való kapcsolatát Valéry így jellemzi: "A maga mélységében ismerős mindennel és különösen Istennel.