Irodalmi Szemle, 1995
1995/7-8 - Podmaniczky Szilárd: Próbafeltámadás
'inwvifVÄ.if a * irnr* Próbafeltámadás Elfogott az utcán a kapuzárás előtti pánik. Egy férfit láttam, amint vajszínű öltönyében a kerítés mellett sántikál. Úgy húzta maga után a lábát, mint egy zsákot, amelyben gyerekkorában összegyűjtötte a tejfogait. Arca merev volt, mint egy vasrács. Mintegy száz méteren át követtem, és ezen a száz méteren hatalmába kerített a kapuzárás előtti pánik. Azon kaptam magam, hogy én is húzom a gyengébbik lábamat, de nem úgy, ahogy a férfi, hanem önszántamból. A férfi maga volt a sántaság, megegyezett a sántasággal, nálánál sántább nincs, én pedig csak sántítottam, tettem egy kis kitérőt a rendes járásomból, de sántaságom a nehézkessége ellenére sem számított sántaságnak, inkább szédelgésnek vagy elkalandozásnak. Azonban egy rövid idő múlva sehogyan sem tudtam visszanyerni eredeti mozgásomat, teljességgel magával ragadott az előttem haladó férfi sántasága, megbabonázott, magnetikus hatása alá kerített ván- szorgása. És mintha éveket felejtettem volna el, mintha én is magam után húznám a tejfogaimat egy malaclopóban, amelyet sárral bekent gesztenyekockák díszítenek. Egy egészen rövid időre elveszítettem uralmamat magam fölött, és már a jobbik lábam is kacsázott, s hirtelen úgy feszült az arcom, mint egy vasrács, és abban a pillanatban hatalmas veszteségek elébe néztem, egyszeriben kilátástalanná tett a sántaságom, amit egyből a kapuzárás előtti pánik követett. A férfi fáradhatatlanul sántított előttem, a zakója minden lépés után kissé elfordult. Én meg a száz méteren már nem az a fiatalember voltam, aki a száz méter előtt, hanem teljességgel megöregedtem, egy kiszáradt, megvénült ember lettem, aki tébolyult nyugalommal rója hasonmás köreit a város elhagyatott szegletében, ahol ha kutyák támadnak rá, nincs más menekvés, minthogy meglendítse élettelen, rossz lábát, hogy a kutya bele
