Irodalmi Szemle, 1995
1995/1 - Turczel Lajos: Tűnődések Mécs László költői sorsáról születésének századik évfordulóján
TURCZEL LAJOS Tűnődések Mécs László költői sorsáról születésének századik évfordulóján Az 1895. január 17-én született Mécs László a két háború közti időszak élvonalbeli csehszlovákiai magyar költője volt. Szórványosan már 1918 előtt is publikált, de a neve 1922 áprilisában vált országosan ismertté. A váltakozva Bécsben és Pozsonyban megjelenő Tűz című folyóirat akkori számában egy olyan verset közöltek tőle, mely a világháború utáni zilált társadalmi helyzetben: szociális nyomorúságban, erkölcsi fellazultságban, kisebbségi kiszolgáltatottságban és nacionalista túltengések közepett az emberi jóságot és a felebaráti szeretet krisztusi követelményét nagy költői erővel hirdette meg. Ez a hatalmas vers — a Hajnali harangszó — a megjelenését követő hetekben, hónapokban a költő előadásában is több helyen elhangzott, s kiderült, hogy Mécs egy másik művészetnek: a versmondásnak is mestere. Ebben a kettősségben folytatódott aztán a pályája, s a szlovákiai, magyarországi, erdélyi, jugoszláviai, berlini, párizsi, hágai irodalmi rendezvényeken a premontrei szerzetesrend dekoratív öltözékében: kék öves fehér revererdában szavaló költő rendkívüli népszerűségre tett szert. Az ünneplésnek, dicsőségnek elkápráztató fényei mellett aztán az árnyak is fokozatosan jelentkeztek. A népszerűségtől elbizakodottá vált költő az egykori kobzos és lantos vándorköltők utódának nevezte magát, s hetykén hangoztatta, hogy ő nem akar "lenni...fülemüle nyelv, kaviár kehes kritikusok kényeskedó ínyén", s nem bíbelődik a verseivel, hanem úgy közli őket, ahogy az eszéből- szívéből kiszakadnak: Szeretnék tenni: költő, próféta, mint n fecske, pacsirta, magáról nem tudó, eml)erróí nem tudó, kottáról nem tudó, könyvekről nem tudó, vetésről nem tudó, világról nem tudó, semmiről nem tudó, csak a dalolásról... (Ars poetica) A műgondnak, verscsiszolásnak könnyelmű elhanyagolása viszonl azt eredményezte, hogy magyarországi szigorú kritikusai, köztük Illyés Gyula és József Attila seregnyi művészi fogyatékosságot (képzavart, szónokiasságot,
