Irodalmi Szemle, 1995
1995/6 - Lanstyák István: Harcaink az egynyelvrendszer ellen
Lanstyák István Szerencsére az esetek többségében parlamenti képviselőinknek sikerült elérniük, hogy a jegyzékben szereplő névalak az ún. "mai nyelvszokás" alapján határoztassék meg. A "mai nyelvszokás" megállapítása pedig — legalábbis parlamenti képviselőink szerint roppant egyszerű: "elég megkérdezni a lakosokat, hogy a mindennapi életben egymás között hogyan nevezik lakhelyüket. "(191. o.). A valóságban persze a kérdés valamivel bonyolultabb, hiszen ha szó szerint vesszük a "mindennapi élet" kitételt, s nem specifikáljuk, hogy a beszélőknek mely rétegéről van szó, akkor többségi alapon mondjuk Alistól nevét akár Alista formában is "hivatalosíthatnánk" (nem beszélve arról, hogy ilyen alapon Pozsonyeperjes neve is indokoltan lenne Eperjes. A "hivatalos" névalak megállapításában a nyelvszokáson kívül más nyelvi (és persze történeti s egyéb) szempontokat is figyelembe kellene venni. Mindez nehezen képzelhető el magyar nyelvészek és történészek bevonása nélkül. Mivel ez, amint tudjuk, nem történt meg, még örülhetünk, hogy a kodifikálás viszonylag elfogadhatóra sikeredett. Nem kis dolog ez, ha hozzávesszük, hogy parlamenti képviselőinknek a magyar neveket elsősorban épp a többségi "szakemberek" nyelvi önkényétől kellett megvédeniük ("Ragaszkodtunk a ma használatos megjelölésekhez, amibe sok állítólagos szakember igyekezett belebeszélni" — mondta Csáky Pál, 232. o.; vö. még Duka Zólyomi Árpád, 2(X). o.). 8. A korábbi Mečiar-féle kormánykoalíció idejéből származó törvényjavaslat, amint tudjuk, úgy akarta kijátszani az Európa Tanács egyik ajánlását, hogy a helységnévtáblákon magyar névként a szlovák név magyarra fordított, ill. magyar helyesírású alakját kívánta elfogadtatni. (Az előbbi eljárást "abszurdizálták" magyar részről a Levice — Anyaoroszlánok, Držkovce — PaFalfálvcTstb. példákkal; vö. 182—183. o.) A szlovák név magyar helyesírással való feltüntetését "transzkripció"-nak nevezték, holott Szabómihály Gizella szerint "[tjranszkrip- cióról mind a magyarban, mind a szlovákban akkor beszélhetünk, ha nem latin betűs írásmódú nyelvekből származó szót kell leírnunk" (194. o.). A transzkripcó szó ilyen használata árulkodó bélyeg, amely az ötletadóra utal. Ez pedig alighanem a szerb nacionalista törvényhozás volt, amely arról rendelkezett, hogy a magyarlakta vajdasági helységek magyar neveként a szerb nevek magyar helyesírású alakját kell feltüntetni (mivel a szerbek főleg a cirill betűs írásmódot használják, ez esetben valóban transzkripcióról, transzliterációról van szó). Az árulkodó szóhasználattól eltekintve, ez a törvénytervezet nyelvészeti szempontból azért is figyelemre méltó, mert a magyar névhasználatot és a magyar helyesírást kívánja szabályozni. A nyelv "belügyeibe" való illetéktelen beleszólás "módszerét" legjobban a Szabómihály által írott tárgyilagos cikk (193—4) végkövetkeztetésének nyilvánvaló abszurdutása minősíti: "Mindebből következik, hogy a tervezet szerint 'magyar'-nak tekintett helységnévváltozat ellentétes a magyar helyesírási szabályzat idevágó pontjaival. Az ún. 'magyar' nevet szabályzatunk értelmében szlovák formájában kellene feltüntetni, vagyis azon a
