Irodalmi Szemle, 1995
1995/6 - Lanstyák István: Harcaink az egynyelvrendszer ellen
Harcaink az egynyelvrendszer ellen nyelvi viselkedésére, s következteztetni enged az adott nyelv jövőbeli fejlődésére. A kötet több írása is jól rávilágít a többségi és kisebbségi attitűdök szembenállására. A hatalom nagy előszeretettel hangsúlyozza a kisebbségi nyelvek "idegenségét", ám zokon veszi például, ha a magyar kisebbség a szlováknak idegen nyelvként való oktatását szorgalmazza. Míg tehát a többségi hatalom számára a magyar nyelv idegen, addig a magyarok számára a szlovák nem az. A "ti" és "mi" eltérő perspektívájának ütközését jól illusztrálja az ipolyvarbói magyar nyelvű helységnévtáblák eltávolításáról szóló cikk egyik kitétele: "Aztán pedig: nekem, nekünk, a varbói őslakosoknak a tábla szövege korántsem idegen. Mert ugye: minden csak nézőpont kérdése. En, mivel magyar vagyok, azt mondom, a jegyzőkönyv készült idegen nyelven. [...] Mi, kérem tisztelettel, nem azért beszélünk magyarul, mert (még) nem tudunk, nem tanultunk meg szlovákul, hanem mert magyarok vagyunk. Hát olyan nehéz ezt megérteni ? Pedig nem kell hozzá egyetemi végzettség. Sem rendőrakadémia. Elég a józan paraszti ész. is." (118—9. o.) 5. A tulajdonnevekkel, különösen a helység- és a személynevekkel kapcsolatban a kötet több írása utal egy sajátos jelenségre: a nyelvi jel és az általa jelölt nyelven kívüli valóság összekeverésére. A nyelvlélektan jól ismert jelensége az ún. nominális realizmus, a kisgyermekeknek az a tulajdonsága, hogy a valóságot és az annak jelölésére szolgáló megnevezést nem képesek egymástól elválasztani. Ennek megnyilvánulásaképpen például a kígyó nevét hosszabbnak tartják, mint, mondjuk, a szitakdlőét, mivel maga a kígyó mint élőlény hosszabb, mint a szitakötő. Ez a gondolkodás a gyermek értelmi fejlődésével párhuzamosan megváltozik. Nem úgy egyes szlovák politikusoknál, akik — a kötet több írása tanúskodik erről — (biológiailag) felnőtt létükre ügy vélik, ha Trianon nekik(?) ítélte azt a területet, amely ma Szlovákiaként ismeretes, akkor nekik ítélte az illető ferü letre vonatkozó, különféíenyelvű megnevezéseket is. Ezért aztán á hatalom a míi^mr Ji^lyu£i'eket Ts sdyďl)ána.k tekinti, úgy rendelkezik velük (vagy ha ez mégsem áll hatalmában, legalábbis róluk), mintha azok nem a magyar nyelvnek, hanem Szlovákiának mint területnek a részét képeznék. Ezért "nem felel meg a társadalmi igényeknek", mondjuk, a Gúta név, amelyre mint a város 1918 utáni szlovák nevére a város lakosai voksoltak (vö. 66. o.); ezért sértik a kétnyelvű táblák az "államalkotók" érdekejt (202. ö.V ezért jelent a nacionalisták számára egy némileg ismeltányos helységnévhasználati törvény visszatérést a Monarchiába, "és innen már csak egy lépés az elszakadás ''(189.o.). A névnek és az általa jelölt valóságnak ilyen infantilis összekeveréséről nemcsak a táblaháború, hanem a név háború során is tanúságot tettek a többségi hatalom képviselői (pártállástól függetlenül). így pl. L. Pittner egykori belügyminiszter Agárdy Gábornak a személynévhasználattal kapcsolatos interpellációjára adott válaszában megiégyezte, "hogy — nemcsak nálunk, de más országokban is — a nevek megválasztását úgy irányítják, hogy a nyelvi és társadalmi normát megtartsák". (251. o.) Nem tekintve most, hogy a szöveg azt sugallja, mintha a magyar
