Irodalmi Szemle, 1995

1995/6 - Lanstyák István: Harcaink az egynyelvrendszer ellen

Lanstyák István

hangsúlyozza, hogy a kötetnek a nyelvészek számára is van mondanivalója, legalábbis "a hagyományos grammatikai keretekből, a rutinszerű nyelvművelésből kilépő' — kisebbségvédelmi érdekeket hatékonyan képviselő' — új nyelvtudományi diszciplínáknak: a pszicholingvisztikának, a szociolingvisztikának, a ’politizáló nyelvészet’"-nek (346. o.) a művelői számára. S ez így is van.

2.

Az egyik kulcskérdés, amely nyelvész és politikus számára egyaránt fontos, a kisebbségi nyelv) státusza. Normális körülmények közt a nyelv jogi helyzete a kisebbségi nyelv) objektív adottságait kellene, hogy tükrözze, azaz minél több funkció betöltésére alkalmas egy nyelv, minél több a beszélője, minél tömörebb a településterülete, annál magasabb kellene, hogy legyen az illető nyelv státusza. A valóságban sajnos a kisebbségi nyelv jogi helyzetét leggyakrabban nem ilyen objektív tényezők határozzák meg. Főként azért, mert a többnemzetiségű országokban a nyelvnek rendszerint nem csupán gyakorlati, hanem óriási szimbolikus jelentősége is van: egy nyelvnek "nemzeti" vagy "hivatalos" nyelvként való elismerése az illető nyelv beszélői iránti elismerés kifejeződése, s kedvező feltételeket teremt a nyelv fennmaradásáshoz. Ha a kisebbséget a többségi hatalom nem szívesen látja az országában, az első lépés az, hogy megtagadja tőle a nyelvének megfelelő szintű jogi elismerését.

Hogy a nyelvünk státuszával kapcsolatos kérdéseket szélesebb összefüggéseiben is lássuk, érdemes ismertetni a kérdés egyik szakemberének, Heinz Klossnak a rendszerezését*, melynek alapján a nemzeti kisebbségek nyelvének státusza alapvetően ötféle lehet:

(1) országos méretekben hivatalos nyelv (pl. a svéd nyelv Finnországban, amely ott nem is kisebbségi, hanem nemzeti nyelv, pedig az azt beszélő 300 ezer személy az összlakosságnak csupán mintegy 6%-át alkotja;

(2) egy nagyobb regionális egység — tartomány, országrész stb. — hivatalos nyelve (ilyen volt pl. a magyar az 50-es, 60-as években a romániai Magyar Autonóm Tartományban, ahol a magyarság abszolút többségben volt annak ellenére, hogy országosan (akkor) a lakosságnak csupán 9%-át alkotta;

(3) a kisebbségi nyelvhasználat hatósági engedélyezése (közoktatásban, nyilvános hirdetményeken, közkönyvtárakban stb.), noha a kisebbségi nyelvnek nincs hivatalos nyelv státusza (alapvetően ilyen helyzetben volt az elmúlt évtizedekben nyelvünk Szlovákiában);

(4) tolerancia a nyelvvel szemben a privát szférában: a családi, köznapi érintkezésben, továbbá az újságokban, rádióban, egyházi és magániskolákban (ez az a maximális szint, amelyen a magyar nyelvet látni szeretnék Szlovákiában a nacionalista pártok és mozgalmak, s e felé mutat újabban a kormánypolitika is);

(5) a kisebbségi nyelv betiltása (ez volt a helyzet Szlovákiában 1945 és 1948 között).

*"Types of Multilingual Communities: A discussion of ten Variabiles". Stanley Lieberson ed., Explorations in Sociolinguistics, 7—17. Indiana University, Bloomington 1967.