Irodalmi Szemle, 1995

1995/6 - Kálnássy Tibor: A posztmodem Dominik Tatarka és az újabb szlovák irodalom

A posztmodern Dominik Tatarka.

azok az írók-költők tartoznak, akikre a Krisztus-centrizmus jellemző, azaz műveik jobbára vallási fogantatásúak, míg a harmadik irányvonal írói (a nyugati liberalizmus nyomdokain haladva) először a neoavantgárd áramlatok követői, majd a hetvenes-nyolcvanas években mindinkább a posztmodernizmus felé kezdenek orientálódni. Mindhárom áramlat sajátos értékeket mutat fel, s így külön-külön szükséges őket jellemezni.

1. A szocialista irodalom 1948-tól egészen 1989-ig hivatalosan elfogadott irányzatnak számított Szlovákiában, amely élvezte az ún. marxista irodalomkritika támogatását. A szocialista realizmus kifejezést is előszeretettel alkalmazták megjelölésére, ám ahogy az évek múltával szélesedett és terebélyesedett az az irányzat, úgy vetkőzte le fokozatosan ezt a zsdanovi pejoratív elnevezést. S bár manapság ez nem ildomos, mégis ki kell mondani, hogy ennek az irodalomnak is vannak értékei, sőt a kezdet kezdetén Tatarka is ide tartozott, s vele együtt más jelentős írók is innen indultak, itt kezdték pályafutásukat (Peter Karvaš, Ladislav Mňačko és mások).

2. A Krisztus-centrikus irodalom Szlovákiában és az emigrációban a keresztény perszonalizmus és a neotomizmus jegyében jött létre; ez az irányvonal tartalmi összetevőit tekintve a szeretet, a hit és a remény művészi kifejezésére helyezi a súlyt. Ennek következtében a túlságosan ateizált hazai miliőben ez az alkotásmód a perifériára szorult, de annál jobban virágzott az emigrációba kényszerült szlovák írók köreiben. E művek nyugaton mindenekelőtt Torontóban és Rómában láttak napvilágot, s bár nem mindegyikük képvisel jelentős művészi színvonalat, szerzőik közül mégis érdemes megemlíteni egyiket-másikat. Elsősorban J. C. Hronský, Rudolf Dilong, Andrej Žarnov és Karol Strmeň munkásságára kell itt gondolnunk. Az otthoniak közül talán Valentín Beniak, Janko Silan és Pavol Strauss nevét érdemes megemlíteni, s a hetvenes évektől kezdődően Tatarka írásművészete is felvillant valamiféle keresztény orientációt. Köztudomású az is, hogy a Farskú republika (A plébános köztársasága — 1948) című regényéért bizonyos egyházi köröktől bocsánatot kért.

3. Az ötvenes évek második felében és a hatvanas években bontakozott ki a szlovák irodalomban a neoavantgárd irányzat, amely fokozatosan posztmodem jegyeket felmutató művészetté érlelődött. Az effajta művészet az egyén abszolút szabadságát helyezi előtérbe, sajátos szemléletmódot, értékrendet és kifejezésformát a nyugati irodalomból merít. A szlovák neoavantgárd és posztmodem irodalom fejlődésére jellemző, hogy legéletképesebb vonulata épp hazai környezetben sarjadt ki, sőt legjelentősebb képviselői nem is szorultak az irodalmi élet perifériájára, mint példának okáért Csehországban. Igaz, okkal- móddal inkább "eltűrt", mintsem "elismert" irodalomnak számítottak, de — kivéve a hetvenes évek első felét — az említett vonulathoz tartozó írók művei mégis meg-megjelentek. Főleg azok az írók képviselik ezt az irányzatot, akik a hatvanas években kezdték írói pályafutásukat (Ján Johanides, Rudolf Sloboda, Dušan Mitana, Dušan Dušek, Pavel Vilikovský). Dominik Tatarka írói személyisége pedig — most már egyértelműen leszögezhető — alapvetően és elsősorban ehhez az irányzathoz sorolható.