Irodalmi Szemle, 1995

1995/6 - Dominik Tatarka: Egyedül az éjszaka ellen (regényrészlet)

Dominik Tatarka

el. Hogyan is másképp, a halállal mindenkinek magának kell szem- beszállnia. Nem is vártam a hívásotokra.

...A harmadik parádés kalap népies, de azt annak a kis francia lánynak, Sabine-nek adtam, cserébe a drága háromkötetes Larousse-ért. Andrej Barčík ötszáz koronát adott érte Vlado Kompáneknek, és a fejembe nyomta, törzsfőnöknek nevezve ki vele engem, a Cíalanda képzőművészeti csoport fejének. Andrej a legbámulatosabb közülük, partizán, és kis híján agyonlőtte egy részeg műépítész.

De hát mi a csoda történt velem tegnap vagy tegnapelőtt, hogy az álmomban olyan követelőzőn bukkant föl a halál gondolata... Kilépek a sötétségbe. Tegnap és tegnapelőtt ittam, három nap és három éljél ittam, le sem hunytam a szememet. A halál gondolata azért merült föl bennem olyan sürgetően, mert pusztítottam magam, tudatosan pusztítottam magam, egyhuzamban ittam, cigarettáztam, virrasztottam. Ezt már aligha engedhetném meg magamnak, már nem vagyok fiatal. Még sohasem rúgtam be annyira, hogy ne tudtam volna magamról, de most úgy kiszikkadt tőle az agyam, hogy magam sem tudom, hol mindenütt bolyongtam, kivel ittam. De egész idő alatt velem volt. Olgával harmadszor vagy negyedszer vagyok együtt, mindannyiszor az ő ötlete nyomán, de nem ő kavart föl annyira, nem ő sebzett meg olyan mélyen, hogy azt mondjam: Nem érdekel tovább az élet, be kéne fejezni. Oľga nem indíthatott egy olyan álomra, melyben elfogadom a sorsomat, a három kalapomat, mindent, amim van, és eltávozom örökre - oda, ahová Matuška ment, ahová Rudo Fabry készül, akinek térdből levágták a lábát, és most haldoklik.

Egyáltalán nem vagyok bölcs, ha az lennék, már rég távoztam volna, nem feküdtem volna le melléd az asztal alá, és nem próbálkoznék még mindig férfi lenni, de ilyen a törvény, vén bolond vagyok... A törvény az törvény. Pedig testbeszéded világosan elárulja, hogy nem kívánsz... Ilyen helyzetbe veled már sohasem kerülök, legföljebb majd valami kis kurvával, akinek még kellek majd.

...Utólag jutott eszembe, hogy még csak föl sem gerjedtem, Oľga hűvös maradt, testébe zárkózott, megközelíthetetlenül. Talán csak képzelődöm, nem maradt bennem utána semmilyen illat, s ez azt jelenti, hogy csakugyan hideg maradt, mert ha egy nő csak egy kicsit is fólhevül, kipirul, illatos lesz, rózsaszogú és gyöngyvirágillatú.

...Mindig a feleségem veszi föl a telefont, hogy aztán, ha kellemes női hang szól bele, féltékenységből letegye a kagylót vagy letagadjon: nem vagyok otthon... Olinka, tudod, hogyan élek, nyugdíjas vagyok... S ami még