Irodalmi Szemle, 1995
1995/6 - Dominik Tatarka: Egyedül az éjszaka ellen (regényrészlet)
Dominik Tatarka- Gustík, bizonyára nem igaz, de olyasmit hallottam, amit most, remélem, megcáfolsz. Azt beszélik, hogy közted és Šaňo Dubček között feszültség van kialakulóban.- Tudod, tudjátok, ez koholmány, pletyka. Semmiféle feszültség nincs közöttünk. Tegnap együtt ültünk a repülőben Dubčekkal. Igaz, Dubček azt mondta, át kell vennem a funkcióját. De én megmagyaráztam neki, hogy szamárságokat beszél. Hát látod, Šaňo, a te Besztercebányádon, a Garam partján, a gimnázium mellett, amelyben te is tanítottál, ott áll a szovjet csapatok főparancsnokságának az épülete. Bizony nehezen ismernéd föl a te Népházadat. A te tiszteletedre, rád gondolva, ott éjszakáztam. A városban senki sem ismert, de a recepción megszólított egy fiatal, dús keblű kisasszony.- Szomorka, hát maga az? Én ismerem magát.- Honnan, kisasszony?- Hát ki ne ismerné magát?- Tudja, kisasszony, én már magam sem ismerem magamat. Megöregedtem, csúf, gonosz vénember lett belőlem.- Dehogy. Ki merne magáról ilyesmit állítani. Az álom alapvető jelentése azonnal világossá vált számomra: távozás, halál. A halálra gondoltam. A kortársaim, a néhány évvel idősebbek vagy fiatalabbak, már megértek rá, csontjaikban hűvöset kezdenek érezni, csapatostul fölkerekednek, mint a szürke vadludak, arra délnek, a meleg tengerek vagy mocsarak felé, nem énekelnek, már csupán szomorúan hangicsálnak. És énvelem ősz óta - csodaszép ősz volt - szintén efféle változás történt. Szörnyen megfájdult a hátgerincem, csak vízszintes helyzetben szűnik, ha bemászom a cellámban a vackomra. Mind gyakrabban tör rám a depresszió, szitkozódom, zsémbelek, sóhajtozom, és szinte hangosan mondogatom magamban: Ti nem is tudjátok, nem is hiszitek, hogy haldoklom. Ez már engem nem érdekel, ez már engem nem érdekel, legyen már végem, Paľónak (Horovnak) már jó. Berúgott, kiment az udvarra, és már vége is volt. Hát elérkezett, amire vágyom, végre kiszállok ebből az egészből. Ezért jelent meg álmomban Rudo Fabry. Ďuro mesélt előtte Rudo szörnyű szenvedéseiről. Emlékezetem olyannak akarja megőrizni őt, amilyen pályája csúcsán volt, gurmanként, teljes díszben, áradó metaforáinak változékony tolldíszében: Én - az valaki más* Álmomban bizonyára sajnáltam, hogy elmegyek, micsoda kár, azzal hízelegtem magamnak, hogy * Rudolf Fabry verskötetének a címe (a szerk.)
