Irodalmi Szemle, 1995
1995/6 - Dominik Tatarka: Egyedül az éjszaka ellen (regényrészlet)
Egyedül az éjszaka ellen engem, mert meg kellene beszélnünk, miről és hogyan gondolkodom mostanság. Rendben van, Šaňo, gyere, örülök neki, megtisztelő lesz számomra és egész házam népére, válaszoltam, ha emlékszel. De tudtam, hogy nem jössz el. Te, az akadémikus, a nemzeti művész, meglátogatnál engem, a kitagadott, megbélyegzett kollégát? Nem, ez politikailag kínos lett volna, részedről pedig valóságos demonstráció. De sem akkor nem vetettem, sem most nem vetem ezt a szemedre, csupán mosolyogtam. Valahányszor véletlenül találkozunk, elígérkezel hozzánk. Valószínűleg bánt, hogy nekem van igazam. A hatalomra került funkcionárius* összehívott bennünket az írók klubjába. Kollégáknak szólított, mert hízelegni akart nekünk, és azt is jelezni akarta, hogy a felkelésről szóló sikeres könyve révén végső soron őt is írónak tekinthetjük, tehát közülünk való.- Kollégák, azért hívtam meg önöket, mert elsősorban az önök segítségére van szükségem azon a területen, amelyen valamennyien munkálkodunk. Kérem önöket, tegyenek meg mindent azért, hogy a lehető leggyorsabban konszolidáljuk a kulturális életet, ez most a legfontosabb. Kollégák, konszolidáljunk gyorsan, hogy az oroszok (így!) nyugodtan hazamehessenek. A Tanúságtétel a szlovák nemzeti felkelésről című sikeres könyvét, amelyre szüntelenül célozgatott, emlékezetem szerint, annak idején „A művészetért és a becsületes emberi helytállásért’’ ajánlással nyomta a kezembe. Minthogy a „becsületes helytállásom” igazolása immár fehéren- feketén, kézjegyével ellátva ott állt a birtokomban levő dedikált példányban, és én akkor még kinevezett főszerkesztő voltam, megkockáztattam, hogy ellentmondjak a kollégának, a felkelés óta a barátomnak:- Mondj, amit akarsz, az oroszok nem fognak kimenni. Miért? Mert módszeresen megszilárdítják nálunk a hatalmukat: először volt a párt bolsevizálása, aztán a felszabadítás, csakhamar a februári győzelem következett, most meg itt van a hadsereg, és rövidesen a közös határokon belül találjuk magunkat.- Tatarkának majd a végén válaszolok - mondta, mivel ebben a körben nem számított konszolidálatlan nézetekre. De a végén sem válaszolt, örökre adós maradt a felelettel. Te pedig, Šaňo, hogy föloldjad a véleményem következtében kialakult kínos helyzetet, szót kértél. * Gustáv Husák (a szerk. megjegyzése)
