Irodalmi Szemle, 1995
1995/6 - Dominik Tatarka: Egyedül az éjszaka ellen (regényrészlet)
Dominik Tatarka az ötvenedik születésnapomra írt cikkét. És mégis, Matuška még most, a halála után is, jól íésülten és gyéren is vonzó számomra. Oľga bájainak nem dőltem be. De bedőltem a hízelgő figyelmességének: a szép tanárnőnek néhanapján eszébe jutok, fölhív: Gyere közénk... Kimondhatom előtte, amit gondolok. Kétségtelenül nem besúgó szajha, akinek szexuális kihágásaimat, vénemberes bűneimet figyelnie és jelentenie kéne. Milyen jó, hogy legalább álmomban nem hízelgek magamnak. Egy csomó papírt kellett teleírnom, kényszeríteni magamat, hogy mindenre pontosan visszaemlékezzem, hogy legalább utólag rájöjjek, a vesztembe rohanok. Hát csavarogtál, és láttad a fésületlen Matuskát, aki fésületlenül már csak hozzáférhetetlen titkosított példányokban és levéltárakban létezik. Matuška, Šaňo, szólítottál? Kérlek, akár most, azonnal. Álmomban sem haboztam. Gyönyör, jólét, hivatás, semmi nem tart vissza, még kevésbé a gyerekek, s legkevésbé a feleségem. Csak ne kell jen hosszan haldokolnom, szegény Rudo Fabry, a százkilós fiú, a gurman, alig maradt belőle valami, csont és bőr, térdből levágták mindkét lábát, s állítólag így fogják szegényt tovább darabolni, amíg... Duro meglátogatta a kórházban, és megrendülve azt jósolta, hogy az idén három költő megy el, valamennyi az én korosztályomból, ketten már elmentek, Rudo megy hát harmadiknak. Miért nem én? Az adminisztratív intézkedések szorításában én is éppúgy megnyomo- rodtam. Nem létezem. Az ördög tudja, talán éppen azért, mert nem létezem, mert nyomorgok, még sokáig eltengődhetem, a nyomor féltékenyen őriz. De te, Šaňo, te úgy gondolod, hogy már készülődnöm kellene? Sírhelyet venni, odahaza a mama mellett, ahogyan te is vettél magadnak, ahogyan Vlado is vett már régen - ki gondolta volna ezt róla - az apja mellett? (Odahaza jártam, eltemettem az egyik unokaöcsémet, üzentem Kopáč - kának, a tanácselnöknek, nézzenek ki nekem is egy darabka földet a falu határában, valamelyes jogom csak van rá, legalább a halálom után, nos, rögtön meg is kérdeztem Kopačkát, hogy a fémkoporsó, a szállítás, meg ez-az sokba kerülne-e, hát természetesen sokba. Márpedig én ebből a nyomorúságos zsebpénzemből ekkora luxusra nem gyűjtök, inkább eliszom, odaadom a nővérkének az ápolásomért, és kaparjanak el szónoklatok nélkül, olcsón, a legolcsóbban. Az a beszélgetés Kopačkával, az volt minden, amit tenni próbáltam örök nyugodalmam érdekében. A mamához pedig úgy megyek majd, mintha nyaralni mennénk). Szerinted Šaňo, hogy
