Irodalmi Szemle, 1995
1995/6 - Dominik Tatarka: Egyedül az éjszaka ellen (regényrészlet)
Šaňo még kölcsönkéri a fésűmet, hogy megfésülje megritkult, fehér haját. Mialatt a tükör előtt rendbe hozza magát, kibámulok az ablakon. A Krym előtt, a járdán fürge léptekkel Rudo Fabry sétál, kiöltözve, szürke öltönyben. Bennünket vár... Föleszmélek. Rudolf Fabry, a szürrealista költő régóta Bechterew-kórban haldoklik, szörnyű kínok között várja a halált, részletekben amputálják mindkét lábát. Idén két költő is elment, nemzeti művészek, azelőtt barátaim - Pavol Horov (1914-es, egy évvel fiatalabb nálam) és Ján Kostra (1910-es, három esztendővel idősebb Matuškánál). Ďuro Spitzer azt jósolta, az idén elmegy a harmadik költő is - Rudo Fabry. El kell mennie. Ketten a kortársaim közül, akikkel mindig remekül éreztem magam, most szólítanak, csavarogni hívnak, megittasodni a világ látomásától. Ráállok, de nekik már nem fogok locsogni. Három kalap. Mikor föleszmélek, emlékezetemből önkéntelenül előbukkan a klieštinyi csavargó Jožo. így hívták a bolondot, aki a szülőföldemen kóborolt, hozta-vitte a híreket, s néha anyámnál hált meg. Habókossága jeléül több kalapot hordott a fején... És vajon miért a Krym kávéház jelent meg álmomban a távozásom helyszíneként? Ott győztek le. Néhány nappal ezelőtt ott kezdődött ez az a végső lelki legyőzetésem, amely után már aligha térek magamhoz... Nem sokkal azelőtt eszelősen írtam, igyekeztem elrendezni a fejemben utolsó szentimentális történetemet, viszonyomat Terenciával, amelyet a- zonban durván félbeszakítottak. Leveleinket minden bizonnyal elolvasták, és azzal a tudattal írni, hogy először mindent ők olvasnak el, undorral töltött el, utazni pedig, szállodai szobát bérelni, erre már nem telik, még cigarettára sem telik, és különben is, ha néhanapján együtt lehetnénk, azt hinném, hogy lehallgatnak bennünket. Amikor együtt voltunk - néhány boldog hetet tölthettünk el egymás társaságában -, furcsán viselkedtél. Én nem engedhetem meg magamnak, hogy azt higgyék, viszonyunk van. Erre azt mondtad, ez az én testem, és én azt teszek vele, amit akarok. Tehetsz, ha akarod, tehetsz. De én a mi testünket szentnek tartom, az isteni természet olyan törvények szerint működik bennünk, amelyeket nem lenne szabad megerőszakolnunk. Úgy gondolom, mindig szabadnak, boldognak éreztük magunkat együtt, megérintettük egymást, de csak ha nekem vagy neked kedved támadt rá... így fejeztük be. Többé nem válaszoltál. Dominik T atarka
