Irodalmi Szemle, 1995

1995/6 - Béres Csilla: Születésnap, Balsejtelem, Masztaba

hanem jól nevelt városi kislány módjára elmentem a kinti vécére. Levettem a fedelét, belenéztem; aztán újra meg újra. Ronda pókok hintáztak az ülőke körül. Mélysége félelmetes volt. Mindig lepisiltem a frissen meszelt falat.

— Menj, fiam, és többet ne vétkezzél!— szólt feltűnően jóságos hangon.

Elbőgtem magamat.

— A könny segít, elmossa a bűnt, talán a büszkeségedet is, de most már menj— sürgetett.

Kiléptem. Letérdeltem a hideg kőlapon. Egy hirtelen rángás összeverte csontjaimat. Ősz lehetett. Az ezüst Jézuska a sír mellett feküdt. Nem értem, miért nem csókoltam meg soha.

Balsejtelem

Olyan szép, mint Miskin. Olyan, ezért megváltó. Mélyen ülő apró szemeit csontra leszített fényes bőr övezi. Állatcsonton emberbőr. A keze nagy, bütykös. Öregasszonyé, aki koporsóként zárja magára a tenyereit. Öregasszonyé, aki patakpartra nő fűzfának. Hiába. A patak kiszáradt. Nemhiába. A kéz szép.

A megváltó fut. Nem úgy, ahogy a versenyzők. Mintha céltalanul futna. Futólépés. Megtorpan. Pattint. Oldalra hajtott kis kerek fej. Koreogra- fálatlan mozdulatok. Bizonytalanság, aztán megint futólépés az udvaron egy kék tyúkitató mellett. Tyúkok már nincsenek. Csak egy tyúk van. Oldalra csavart fejjel. Vak. Bolond is egy kicsit. Nagyok a melegek. Ritkán esik, a tyúk ritkán iszik. Valaki kopogtat. Üres a fa, üres a kéz. A tyú- kocskának régen szórt magot. Miskin már nem sír. A bolond vak tyúk éhezik.

A megváltó ül a trónján, ahonnan a villámokat szokta nézni. És reszketni szokott. A trón nagy, öreg bőrszék. Még a németek hagyták rá. A megváltó mutogat. Nincs eszénél. Nincs nála az esze. Felpattan, futólépés. Nemsokára úgyis vissza. De nem. Észrevette a tyúkot. Fény a szemekben. Megeszi.