Irodalmi Szemle, 1995

1995/6 - Béres Csilla: Születésnap, Balsejtelem, Masztaba

Születésnap

Várom őt, pedig délután soha nem hoz semmit. Nagyon várom. Születésnapja van. Anyu itthagyta a papucsot. Nem mentem haza, haragszom rá, mert nem érti meg papuskát és mamuskát.

A macskagyökér illatú kredencfíókból előszedem az öreg tollakat és tintaceruzákat. Egy darab csomagolópapírra bohócot, tigrist, lovasokat rajzolok. Virágot nem. Van elég a kiskertben.

Mamuska nem jön. Csendben kimászom a kapun, hogy papuska meg ne hallja. Az öreg temető felé futok. Mire a nagy házak elé érek, eltünedeznek a kerékpáros srácok az árnyékba. Tudom, hogy jól látnak, és még sokáig figyelhetik formás fenekem, ha végigfutnak a hosszú ház mögött. Ezért rendezem meg újra meg újra ringó mozdulataim színjátékát.

— Mamuska, hol vagy?

Távolba nézve egészen más a világ. Nagyobb, és mintha lenéznének még a derekunkra tekerődött perjék is.

— Mamuska, hol vagy?— pityergek a részeg síremlékek árnyékában. Itt már az ezüstre festett Jézuska is a földre feküdt. Tudom, hogy hozzá jöttél. Volt, és egyszer csak nem volt. Megjöttem a vonattal, elmentem a vonattal. Közben eltemettük. Nem értem. Elbújtam a drapéria mögé a sötét szobában. Órákig ültem ott meggémberedett tagokkal, míg valaki egy hirtelen mozdulattal el nem húzta a drapériát és fel nem sikított. Akkor mondtam ki, hogy meghalt, és sokáig nevettem a nevetésemtől zavartan.

Utoljára a sezlonon ült elszántan, s éppen az Etussal vitatkozott. Ki tudja, hányadszor vágta a fejéhez, hogy ő meg az árokban szedte fel részegen a férjét.

— A gyerek előtt ne beszéjetek így!— csak ennyit mondtál mamuska.

Most egy magas fán gubbasztasz.

— Mamuska, dobj le egy kis tobozt!

— Hozzá ne érj!— visítja.— Ide akasztotta fel magát Katicám.

— De hiszen az a Polák Jani volt, a tanító úr vágta le.

— Miért tetted ezt, Katicám!?

Varjak telepednek egy fára nagy zajgással, s elnyelik a harangzúgást. Lélekharang-károgásuk csend.

Ma találkoztam halott öreganyámmal a gyóntatószékben. Nem volt nehéz odaképzelni szájszögletébe a legyet, és lassan lecsúsztatni az állcsontja alá, egy kicsit a jobb füle irányába, pedig már rég bedobtuk a szemetesbe azt a ronda dögöt. Félénken elsuttogtam hirtelen összeszedett bűneimet, a halálosakat előre mondva, nehogy meggondoljam magam. Furcsának tartottam, hogy a pap feloldoz. Puffadt, ragyás csuklóval nehezen megáldott, és azt mondta, megbocsát, amiért nem voltam hajlandó a tenyerébe pisilni,