Irodalmi Szemle, 1995

1995/6 - Kulcsár Ferenc: A világ szíve

a hatalmad. Eléd öntötte a tüzet és a vizet, amire vágyai, az után nyújtsd a kezed. Az ember előtt ott az élet és a halál, megadatik neki, amit választ magának. Mert igen gazdag az Isten bölcsessége, erős a hatalma, s mindig lát mindent. Szeme azokon van, akik őt tisztelik, ismeri az ember minden egyes tettét. Senkinek sem adott parancsot a rosszra, sem pedig engedélyt arra, hogy vétkezzék.

Isten hatalmat adott az embernek s képességet annak felhasználására; ezáltal s az ebből származó uralom révén válik az ember Istenhez hasonlatossá. Itt jelenik meg az emberi lét lényege és legfőbb értéke: ez a Szentírás válasza arra a kérdésre, honan származik a hatalom ontológiai jellege. Az ember nem lehet úgy ember, hogy mellesleg vagy gyakorolja a hatalmát, vagy sem — hiszen ez hozzátartozik emberi mivoltához. így alkotta meg létét a Teremtő. Mi, mai emberek vegyük észre azonban, hogy az újkori fejlődés képviselője, tudniillik a polgár — akiben egyre jobban kifejlődik az emberi hatalom — aggasztóan törekszik arra, hogy hatalmát minél alaposabban, tudományosan és technikailag minél tökéletesebb módon gyakorolja. Ezt azonban nem ismeri be nyíltan, törekvését a hasznosság, a jólét és a haladás szempontjaival igyekszik leplezni. Az ember tehát uralomra jutott, de nem dolgozta ki az uralkodás etikáját. A hatalomnak olyan használata alakult így ki, amely etikailag megalapozatlan. Ezt legtisztábban a személytelenné vált társadalom mutatja.

Csak akkor élek, ha hiszek — mondja Lev Tolsztoj, vagyis akkor, ha úgy élek és cselekszem, hogy tudom: Isten számára semmi sem múlik el, ezért én magam sem lehetek többé senkivé, hanem csak valakivé: most és mindörökké.

Abban hiszek, amit nem tudok. Más szóval: a remélt dologban. A remélt dolog valóságában.

Ha az életet választom, úgy kell élnem, mintha látnám a láthatatlant. Szellemem erre kötelez.