Irodalmi Szemle, 1995
1995/6 - Kulcsár Ferenc: A világ szíve
A világ szíve Ha valaki hiányt szenved, valamilyen okból kizáratik a hiánytalanból. Ugyanis a hiány a hiánytalanság hiánya. Az emberre nézve az igazságtalanság az igazság hiánya, az önzés az önzetlenség hiánya, a szeretetlenség a szeretet hiánya, a mértéktelenség a mérték hiánya, a hitetlenség a hit hiánya stb. Egyetemesen szemlélve: az embertelenség az emberség hiánya, az istentelenség az Isten hiánya. A Szentírás szerint, amit Isten cselekszik, az tökéletes és örökké lesz, mivel ó'maga Egy és sohasem változik: mindig van, és mindig jó. Ami pedig mindig van és mindig jó, nem lehet más, csak a lét s egyben a lét célja, egy olyan teremtő Értelem, amely — Arisztotelész szerint — valamiképpen minden, a létezés totalitása. Ennek a totalitásnak a képe az ember, aki intelligenciájával, intellektusával, leikével és szellemével képes az Isten lényegét alkotó tökéletességeket befogadni, nevezetesen a tudást, a bölcsességet, a fenséget, a létezők feletti rendelkezést, gondoskodást és a többi teremtmény irányítását. Az önzés jogbitorlás. Úrnak hirdeti magát, holott csupán kényűr, aki hazugságaival szolgaságba kényszeríti az embert. Ezért nincs mentsége: semmilyen értelmes indok nem hozható fel létezésére. Ha pedig így van, meg kell semmisülnie. Hiszen a Kezdetben az igen jóban nem létezett; így a Végben, az új igen jóban örökre nem lesz. Ha csak egyetlenegyszer is boldognak érezted magad e világon, nem titkos ajándék-e ez? S nem arra indít-e, hogy boldogságodnak eme szerzőjét újra és újra keressed? Mi a boldogság? Nem annak a belátása-e, hogy normális, szerető lényként szabad vagyok, ezért senki nem árthat nekem? A testemet leköphetik, megkorbácsolhatják, keresztre feszíthetik — mit ártanak nekem, aki ezt gondolom és mondom, s e gondolatom és szavam megmarad, mint a világra vetett tűz, kiolthatatlanul.
