Irodalmi Szemle, 1995
1995/6 - Kulcsár Ferenc: A világ szíve
A világ szíve (Naplórészletek) Bölcsnek mondanám azt az. embert, aki egyszerre tartja számon és egyenlő erővel éli meg mindazt, amit tud, és mindazt, amit nem tud a világról. Pilinszky János Esszé? A lelkiismeret két szava, a nem és az igen, világossá teszi: van olyan esszé, mely a "pokollal parolázik", s olyan, mely a kimondhatatlannal és a csodálatossal birkózik. S ez — ez a kimondhatatlan és csodálatos — abban nyilvánul meg, hogy a legfinomabb, a legáldottabb stílus sem képes véglegesen megjeleníteni. Kisiklik a legzseniálisabb írók kezéből is, hogy olyan legyen, amilyen: kimondhatatlanul csodálatos. * Az emberben, illetve művészetében EGYSZERRE kell jelen lennie a megindultságnak, a világosságnak, a kegyelemnek, az örömnek, a szelídségnek, a szépségnek, az emelkedettségnek, a titoknak, a bátorságnak, a szeretetnek, a hálának, a kimondhatatlanságnak, egyszóval mindannak, ami a jót, a "javat" művelő ember. Lehetséges-e ez? * Mégis, az ember végső soron senkivel sem köthet szövetséget, csak ezzel a kimondhatatlannal és csodálatossal: azzal a transzcendens Lélekkel, akinek útjai és gondolatai az égnél magasabbak, ugyanakkor a látó szem és a halló fül tudaj e Lélek jóvoltának szélességét és hosszúságát és mélységét és magasságát, egyszóval minden ismeretet felülmúló szeretetét és irgalmát. KULCSÁR FERENC
