Irodalmi Szemle, 1995
1995/5 - ÁRGUS - Vajda Barnabás: Ad fontes
árgus minens vezetőjük, Sinkó Ferenc még az 1938 után készített visszatekintő írásaiban is elismerte a sarlósoknak az ifjúsági mozgalomban betöltött úttörő szerepét és rendkívüli aktivitását. Ma, az újjáéledt pluralizmusban a klerikális jelző fogalmi köre is relatívabb, s ha a reális szocializmus történelmi csődjére gondolunk, akkor a bencés Bíró lAicián köré tömörült élesen kommunistaellenes keresztény-nemzeti cserkésztiszti csoportot sem tarthatjuk pejo- ratíven klerikálisnak, s természetesen az akkori szlovákiai magyar szabad- kőműveseket sem kártékony reakciósoknak. Én behatóbban nem ismerem a szabadkőműves mozgalom történetét, de azok a tekintélyes pozsonyi magyar szabadkőművesek (Jankó Zoltán, id. Limbacher Rezső, id. Terebessy János), akiket a két háború közti kisebbségi életünk kutatójaként ismertem meg, igen tiszteletre méltóak, s toleránsak, nyitottak voltak. Ilyen volt a losonci szabadkőműves tanár, lapszerkesztő és cserkészparancsnok Scherer Lajos is. Nekem imponál, hogy páholymester létére olyan szeretettel írt Szent István fiáról, Imre hercegről és Prohászka Ottokárról, s a társadalmi igazságot kereső sarlósoknak mindaddig szabad teret adott A Mi Lapunk hasábjain, amíg azok nyíltan nem csatlakoztak a kommunista mozgalomhoz. Vágás könyvét a helyenkénti felületi terminológiai zavartól eltekintve nagyon hasznosnak tartom, hiszen két háború közti cserkészmozgalmunkkal kapcsolatban két kérdést kimerítően és precízen megold. A vitathatatlanul nagyérdemű cserkészvezetőnek, Scherer Lajosnak az é- letmenetéről, értékes és áldozatos cserkészmozgalmi munkásságáról, s publicisztikai tevékenységéről minden lényegeset elmond, s ezáltal eddigi Sche- rer-képünket jóval gazdagabbá teszi. Amit ebben a viszonylatban a jövőben még pótolni lehet, az Scherer tankönyvírói munkásságának és a Losonc történetével foglalkozó tanulmányának értékelő ismertetése. A szerző másik nagy pozitívuma, hogy A Mi Lapunkról számról számra haladva teljes tartalmi ismertetést nyújt. A repertórium összeállítása is dicséretes teljesítmény lett volna a 11 évfolyamról és a plusz két számról, de Vágás a lapban megjelent közleményeket kisebb-nagyobb mértékben értékeli is, s ezzel párhuzamosan konfrontáló módon polemizál a Scherer szerkesztői munkáját kisebbítő egyidejű és későbbi kijelentésekkel. Emellett a közlemények ismertetésénél folyamatosan kitekint azokra a konfliktusokra, amelyek a cserkészvezetőket két táborra osztották. Én egy minapi cserkészvonatkozású írásomban azt írtam, hogy a szóban forgó konfliktusok, ellentétek legfőbb oka a kisebbségi szegénységünk volt. Mert ha a szentgyörgyköristák- sarlósok létre tudtak volna hozni egy saját stabil lapot, akkor a középiskolás diákok és cserkészek folyóirata, A Mi Lapunk mentes maradt volna a heves radikalizmusoktól, s a cserkészelvek szellemében működve mindvégig a központi cserkészlap szerepét töltötte volna be. S a Scherer-számy és a Bíró Lucián-számy is jól megfért volna egymással, hiszen az én tudtommal Bíró Lucián buzgó szerzetes létére sem kritizálta a cserkész alapelvekben megnyilatkozó erősen laikus kereszténység-felfogást, s a nyilvánosság előtt az egyház részéről ellenszenvesnek tekintett szabadkőművésséget sem támadta. Vágás István a "ha" feltételezések és következtetések helyett a megtörtént tényekre támaszkodó pozitivista módszert alkalmazza, s kimutatja, bebizonyítja, hogy a szórványos Scherer- kisebbítések helytelenek, igazságtalanok. Persze a helyüket és "igazságukat" kereső szentgyörgyköristák-sarlósok
