Irodalmi Szemle, 1995

1995/5 - MARGÓ - Salat Levente: Romániai magyar közérzet

Dr. Balia Zoltán

De további elvont elméleti meggondolások helyett mutassuk be, hogy a hangok jelentéseit miként avathatjuk az ösztönös költői megérzéseken túl a megismerés eszközeivé, a legigényesebb logikai követelményeknek is eleget tevő kulccsá.

Íme, a beszédhangoknak ama geometriai meghatározottságú jelentéstartalmai, amelyeket pontosabb fiziológiai és akusztikai vizsgálatok eredményeként nyertünk, s amelyekből minden emberi fogalom kiépíthető, s a kiterjedt lét rendjének minden mozzanata adekvát módon kifejezhető.

Az itt következő hangértékek természetes megalapozását és igazolását másutt végeztük el, itt csupán az eredményeket mutatjuk be, hogy szakfonetikai adatokkal ne terheljük meg gondolatmenetünk követőjét. (A megalapozást és igazolást lásd: Dr. Balla Zoltán: Lesz-e kiút az általános kultúrválságból, Budapest 1945; A szemléletes gondolkozás logikája, Budapest 1946.)

Pontosabb fonetikai vizsgálataink a beszédhangok akusztikai lényegéről a következőket bizonyítják:

Az -i- hang a pontszerű kicsiség zenei modulációkra is alkalmas hangja. Azért említjük ezt az utóbbi mozzanatot is, mert mint "magánhangzó" olyan mechanizmussal jön létre, mely akusztikai alkatát hanglejtésre és erősebb meghangosításra is képesíti anélkül, hogy ezzel eredeti, alaki értékét elvesztené.

(A mássalhangzóknál ez az akusztikai többletesség nem komplikálja a lényeges alaki alapértékeket. Ezért tartjuk ezt fontosnak megjegyezni mindjárt meghatározásaink elején, hogy a magán- és mássalhangzók alaki értékének sorba fűzése esetleg ne lepje meg az eddigi fonetikai osztályozásokhoz szokott érdeklődőket.)

Az -/- hang a vonalszerű nyúltság, a -v- hang a szögszerűség, a nyílt, világos -á- hang a lapszerű szétterültség, az -o- hang a körszerűség természetes akusztikai kifejeződése.

Hasonló véleményeket a hangok természetéről a hangszimbolika is hirdetett, s ezek Platóntól kezdve Müller Miksáig szinte egyetemesen elfogadott nézetek is voltak. De mivel a lényeges mozzanatot eléggé pontosan ezek sem ragadták meg, így ezek is eltérő magyarázatok forrásaivá váltak. Platón pl. az -í-i vékony, keskeny valaminek tartotta, nem tudatosítva sem artikulációjának sajátos csúcsszöges szűkületét, sem pedig azt, hogy a vékony és keskeny határozmányok már összetettebb alaki adottságok, mint a kicsiség, bár enélkül logikailag nem foghatók fel.

Hasonlókat mondhatunk az -l- platóni meghatározásáról is. Ő ezt könnyen sikló hangnak állapította meg, nem tudatosítva azt, hogy esetében a megnyújtott nyelv úgy hidalja át a szájűrt, hogy ezáltal két szélén a hang szabadon vonulhat ki, sem pedig azt, hogy a siklás vagy folyás is már összetettebb fogalom, mint a benne szereplő nyúltság képzete.

A - v-ről más szimbolisták szintén mondtak állításukhoz hasonlókat, de ezek sem tudatosították a hang artikulációs mechanizmusában az ajak-fogak szögszerű egybevonulását, sem a hangszimbolikus metaforák pontosabb alaki értékét.

Az -á- hangról Scaliger találóbbat mondott, mint Platón, mikor ebben "latitudót" állapított meg, de viszont ő sem tudatosította az -á- garatűri artikulációjában a garat hátsó fala és a kiszélesített nyelvgyök által közrefogott, lapított rést.