Irodalmi Szemle, 1995

1995/5 - Bohár András: Élmény és egzisztencia

Önámítók drámai térben

figurák sorsmodelljében rejlő kudarcalternatívákat s ezzel egyúttal azt az igényt, hogy ezt a tényt kollektív módon, de mégis kiilön-külön önmagukra vonatkoztatva átértelmezzék." Mivel Fóris alakja és tette a drámaszerkesztést tekintve központban van, az egész dráma dinamizmusainak is ő az előidézője, a Bolyongó csupán irányítója e dinamizmusok érvényesülésének. Mindezek logikai-optikai rendje — véleményünk szerint — a kör építkezését utánozza: ugyanis a dráma kezdetén a valóságelv11 érvényesül az eseményekben, a dialógusokban, a karakterek rajzában. Ekkor még ezen a tengelyen helyezkedik el szinte minden drámai alak, kivéve a Bolyongót, a manipulátort, akinek nincs ínyére a baj, gond, szomorúság, kudarc (a másoké sem), és sajátságos stratégiával "átsodorja" a tetteket, a karaktereket, magatartásokat az örömelv12 tengelyére az Álmodozók! Önhitegetők! Világbolondítók!" (179.) szférájába. A dráma világban megtörténik a tett(ek) avagy tények interpretációja és ugyanazon tettek és tények reinter- pretációja is.

A Bolyongó a dráma immanens legkülönösebb figurája, valamiféle átmenet a jelenségből az élő személybe (a névelővel ellátott megnevezés is erre utal). Ambivalens személy, absztrakt és konkrét egyszerre, valóság és fantázia között él, bolyong. Álmokból formálta őt az író, egészséges szemléletű ember és patologikus eset egyszerre; megváltó és neuropata13 a költőség neurózisával. Örkény14 a következőképpen mutatja be őt: "nincs se neve, se lakcíme, se mestersége — ha csak a bolyongás annak nem nevezhető, (...) a semmiből jön, és a semmibe megy, belép a Fóris családba, és amikor már mindenkit megbolondított odébbáll, (...) ravaszul kiagyalt koholmányokkal szédítgeti az áldozatait, de ezt nem önérdekből, hanem őérettük teszi- O másokért él fáradhatatlanul, önpusztító (...) ó'ami álmodni tudásunk. A bennünk élő kiolthatatlan remény, mely a színpadon testet ölt ugyan, de valójában a szívünkben lakozik. Ő a mi bánataink enyhítője, gondjaink feledtetője, minden nyomorúságunk, bukásunk, sebzettségünk gyógyító balzsama."

A Bolyongó "aurája" nagy hatósugarú, tele ellentmondásos elemekkel. Az irodalomban egész sor rokonát említik: Gorkij Éjjeli menedékhely című drámájának Lukáját, Nash Esőcsinálóját, Szakonyi Adáshiba című művének Emberijét. Valójában ő a realitás által sarokba szorított mesehős. Személye a túlélés szükségletének megvalósítása, ő a behatárolatlanság megtestesítője és előidézője. Művészlélek — hajtja a becsvágy, szellemi hatalomra tör, bravúrra (akárcsak Fóris), nagy feladatokat vállal, kezében tartja mások "felemelkedésének" kulcsát. Nagy manipulátor, aki arra épít, hogy az örömelvet sokan előnyben részesítik a valóságelvvel szemben. Túlérzékeny alkat, hamar felismeri a problémagócokat. Nem képes konvencionálisán viselkedni, öntörvényű döntéseket hoz (az öngyilkos grófnő búcsúlevelét elolvasva úgy dönt róla, valóban meg kell hallnia). A drámai és színpadi teret egyaránt bejárja. Titkot is tud tartani vagy akár felszínre hozni, ha az megváltói céljait szolgálja. Fantáziája segíti a valóság tényeinek feltárásában; egészséges életigenlő, beteges ámító és önámító. Győztes és vesztes egy személyben, jószándéka épít és rombol, viszonya a valósághoz csupa kérdőjelet szül. Megfoghatatlannak látszó, de nagyon is ismerős. Elvont jelenség hús-vér figurában