Irodalmi Szemle, 1995

1995/5 - Bohár András: Élmény és egzisztencia

— direkt módon szembesítve a dráma többi hősével, illetve az olvasóval, nézővel is. Mindnyájuk fölött van, s mindnyájukban benne van. ü maga így összegezi filozófiáját: "Egy illúzió nemcsak haladék, hanem vigasz is, hogy tovább lehessen élni. Ezt tapaszfaltam jöttömben-mentemben, márpedig eleget látok, (...) mert rettentően vonzanak a lépcsőházak meg a csukott ajtók (...) A mi életünk véges és esetleges, semelyikünk se tudja, mi várja akövetkező percben, talán egy nagy öröm, de lehet egy kis forróság az agyban, amitől összeesünk, és nem kelünk föl többé. Csak egy ajtó, egy becsukott ajtó nem nyílik soha a semmibe, az mindig vezet valahová, emberek közé, (...) ha itt nem volnék, nem lenne egy kis hiányérzetük? "(171.)

A Bolyongó ellenpontja "ellenjelensége" a drámában a Bodó alakja. Szinte darabosan "valóságos" figura. Jellemrajzát inkább a drámai tér és idő rétegéből kapjuk meg, mert a szcenikai világban nagyon rövid ideig van jelen. Mindamellett erkölcsi súlya nagy, ő az egyik legfontosabb drámahős, a realitás tartópillére a drámában. Az örömelv és a valóságelv tengelyén az utóbbit képviseli mind Fórissal, mind a Bolyongóval szemben. Az ő neve elé is tett névelőt az író. Konnotatív szinten eszmének, avagy ama másik eszmeiség képviseletének tekinthetjük. A Bolyongó és a Bodó a két különböző (választható) irány, lehetőség, döntés Fóris vagy a Fórisok számára. A Bodó is bravúrra törekszik (mint Fóris és a Bolyongó), csak ő éppen az ellenpontot képviseli: az igazságot, a valódiságot, még a kockázatok és összeütközések árán is. Ezt példázza magán- és közéleti emberként egyaránt. Rövid jelenését az író az események kulminációjába helyezi, ezzel is nyomósítva álláspontját: "... Itt semmi sincs a helyén, és senki sincs a helyén, és nem nekik, hanem nekem van igazam..." (164.). A Bodó a kinyilatkozó funkcióját veszi fel, és bármennyire szerves tartozéka a drámai térnek, bizonyos kívülállást, "másságot", felsőbbrendűséget sugároz magából. Hasonló jellem a műben a csak Hang-ként szerepeltetett Nobel-díjas tudós. Ő a Bodó kiszélesített, továbbalkotott, modellértékű drámai rokona. Ha az író megjelentetné őt a színitérben, ha névként dialógussal építené be a mű szövegébe, a Bodó drámai tautológiája lenne. Az örkéyni drámavilágban a Bodónak egy másik szellemi rokonát is megtalálhatjuk, mégpedig Cipriani professzor alakjában a Tóték című drámában. Ez a groteszk epizódfigura ugyancsak kevés teret és időt kér magának ahhoz, hogy "valóságanyagot", tényeket summázzon, és felerősítse a drámai erőteret. Kinyilatkoztatásai által ő lesz a mű egyik súlypontja az epizódszerep ellenére is.

Nelli, a feleség állandóan jelen van a színpadi térben, a dráma erőterében azonban gyakran meggyengül hatása. Jellemrajza az aprólékos kidolgozottság ellenére is másodlagos jellegű, mert valójában csak a hagyományos női szerep felvállalása az övé. Az anya és feleség (de főleg az utóbbi) státuszában éli az életét, mintegy a férj (kudarcainak) függvényében. Érzései, gondolatai, tettei vele kapcsolódnak össze, általa kötődik a világhoz, s ez a tény állandó neurózisban tartja őt, amelytől már a dráma expozíciójában a valóságelv szakaszában meg akar szabadulni (válással, zsarolással — lásd a búcsúlevelet!), annak ellenére, hogy szereti férjét "(...) miattad lettem ijedős, felejtős, tárgyak elvesztője." (147.) —

Laczkóné Erdélyi Margit