Irodalmi Szemle, 1995

1995/5 - Mezey Katalin: Százágú regény

Z. Németh István

beszédtől. Félreállnak: jártássá helyettük a száját más! írni kezdenek, vagy éppen a süketnémát játsszák. A szárazföld halaivá alakulnak át: szemük kidülled, tátognak, belefulladnak a szótlanságba.

— Ezzel szemben mi — helyesel Xan —, egyfolytában csak beszélgetünk. Mert így tudjuk megváltoztatni egymást. Mert nincs rosszabb annál, ha valaki felforgatja a világot, majd rájön, hogy tévedett.

Érzi a Fény jelenlétét. A Fény mindenütt ott van. Nem nyúlhat ki érte, mert akkor beléköltözik. Ha magában kezdi keresni, megszökik, elillan. Úgy tud elrejtőzni, hogy közben mindenütt megtalálható. Nincs neve, de bármilyen szót ejtesz ki, őt szólítod. Mosolyog. Mosolya az alvó ember mosolya, aki testéből megszökve éjszakánként hazatalál. Ha sírni kezd, sírása az ébredő ember kétségbeesése lesz. A Magányára ráébredő emberé. Ha megszólal majd, a Minden szólal meg általa. A kérdésekhez feleleteket kell illesztenie. A feleletek újabb kérdéseket fiadzanak majd. Minden, ami él, így pörgeti a Nagy Kereket.

Milyen lehet az a világ, ahol nincsenek éneklő virágok és csilingelő vizek? Szelídek-e a sárga és zöld színű madárkák? Minden kiderül, de addig várnia kell. Bezárták, hogy a legszabadabb lehessen. Összegörnyedt, hogy kiegyenesedhessen. Hogy amikor szemébe cseppentik a világot, az első lélegzetvétel ne az utolsó legyen. Lüktető, áttetsző zöld burokban forró, keserű folyadék rohan. Nem jó már nőni, de még kell. Álmodja magát. Hintázik a csillagok közt feszülő nyálkás pókhálókon, megfagyott lángok borotvaéles szirmain csúszkál, kék cukorvirágok gyökereit simogatja, levegőszemcsék közé ékelődve, szélként utazik a sóhajtásoktól ropogó tüdejű világ meztelen teste fölött.

Milyen lehet a világ, ahol majd erőnek erejével meg akarják tanítani arra, amit ő nem akar megtanulni? A világ számokkal és képletekkel zsonglőrködik majd, egyenletekkel beinjekciózott agya édes kábulatba süpped. Mert miért szükséges az összeadás, ha minden Egy? S miért kell akkor a kivonás? Szorzással sem lesz több, osztással sem kevesebb. A bőrbe kötött élő lexikon-emberek tudhatnak a legkevesebbet a világ valódi természetéről.

Idebenn ugyanúgy vannak nappalok és éjszakák, mint odakinn. A nappalok hangosak, mozgalmasak, van zene, suttogás simogatás. Az éjszakák csendesebbek, komorak, félelmetesek. Már nagyon közeli a fájdalom, de addig még jó néhány álom hátravan. Az Emberről, aki nyomorult. Az Idő utcáiban tévelygő rongyos csavargó. Az Igazság koldusa.