Irodalmi Szemle, 1995
1995/4 - ÁRGUS - Alabán Ferenc: Az esztétikai és morális hitel olvasópróbái
árgus Egy ilyen forrásjellegű kiadvány alkalmat nyújthat eddig tisztázatlan irodalomtörténeti adatok mérlegelésére is. Ebből a szempontból kulcsfontosságúnak ítélem a könyv 15. számú (Babits Mihály c.) közlését, amely 1919-ben jelent meg a Diákkultúra c. újságban. A hosszabb interjú már megjelenési ideje miatt is érdekes, hisz időben igen közel van a forradalmak hónapjaihoz, ahhoz az 1918 októberétől 1919 nyaráig tartó periódushoz, melyet a történet- és irodalomtörténet-írás a közelmúltig egyoldalúan láttatott. A beszélgetésben Babits mélyrehatóan elemzi ezt a kritikus időszakot, benne saját forradalmi (vagy eddigi é- letrajzírói szerint annak tartott) szerepét, konkrétan Balázs Bélához és Lukács Györgyhöz, s rajtuk keresztül az egész kommunista időszakhoz fűződő — meglehetősen ellentmondásos — viszonyát. "Amikor első órámon azt mondtam, hogy a tudomány zászlaját meghajtom a forradalom lobogója előtt /.../ természetesen az októberi forradalomra gondoltam: hisz a márciusi államcsínyt nem nevezhettem forradalomnak" — mondta 1919 októberében, holott Babits az egyetemi katedráját éppen a "márciusi államcsínynek", konkrétabban Lukács népbiztosnak köszönhette! Létezik más utalás is Babitsnak a kommünhöz fűződő ambivalens viszonyára. Dienes Pál levelei között található egy töredékes meghívó, amelyben a "Közoktatási Népbiztos Színházakat Szocializáló Bizottsága /.../ a külföldi irodalmakból lefordítandó drámai müvek ügyében f hó 26-án (valószínűleg A két háború közötti irodalommal kapcsolatban szokás emlegetni a kettészakadt irodalom fogalmát. Nincs itt elég hely ahhoz, hogy kitérjünk e szó- kapcsolat tartalmának boncolgatására, sem arra, ki hogyan értelmezte ezt az elmúlt 70 évben. Annyit azonban szükséges megjegyezni, hogy a szakértők általában úgy értelmezik az irodalom kettészakadását, ahogy a kortársak többsége is értelmezte: a szakadás törésvonala a politika mentén futott; vagyis voltak hivatalos írók, akiket a Horthy-rendszer kultúrpolitikája támogatott, de legalábbis megtűrt, ill. a másik oldalon létezett egy baloldali csoport, melynek tagjait a rendszer zaklatásai nem hagytak kibontakozni. Tény, hogy abban az időben szinte nem akadt művész, akit, ha köze volt a tanácsköztársasághoz, ne ért volna retorzió. (Babitsot is többször zaklatták.) Vitathatatlan továbbá, hogy a Horthy- rendszer politikai megbízhatóság szerint is osztályozta a művészeket, főleg a vele készült interjúkat. Nagy biztonsággal állíthatjuk tehát, hogy az újságokban csak az jelent meg, amit Babits tényleg nyilatkozott, s amit vállalt is. 1919 áprilisáról van szó — V. B.) [...] a Bálvány utca 7.-be" gyűlésre vagy megbeszélésre hívja "Babits Mihály elvtárs"-at. A betűk színe lila, tehát az irat gépelt másolati példány; az eredetit nyilván Babits kapta. Sajnos, nincs adatunk arra, hogy Babits megjelent-e ezen az összejövetelen. Mindenesetre világos, s ezt természetesen nem csak innen tudjuk, hogy a Kun Béla-féle kommunista rendszer számolt a nagy tudású költővel. Ezen a ponton van szerepe a könyvben található 15. sz. interjúnak, hiszen az 1919. október 20-án megjelent beszélgetésben Babits egyértelművé teszi: a magyar bolsevik hatalom s az ő viszonya egyoldalú volt; részéről nem terjedt túl a lojalitáson; csupán Lukácsék akarták, hogy Babits elkötelezze magát a kommunizmus mellett.