Irodalmi Szemle, 1995
1995/1 - Z. Németh István: Kissisa
Kissisa vonalban? Bemutatkoztam, ám erre váltig állították, hogy ilyen nevű ha/ai írót nerm ismernek, s nem beszéltek meg vele sem inteijút, sem pedig másféle randevút. Aztán letették a kagylót. — I x vagytok szarva — jegyeztem meg tárgyilagosan. A nap hátralevő részében olvastam. Este felhívtam Kissisát, de nem vette lél a kagylót. Másnap az első ember, akibe belebotlottam, Pukpeti volt. — Megismersz?! — kérdeztem mélyen a szemébe nézve. Ettől teljesen zavarba jött. Azt hitte, a közös ünneplésen történt lerészegedésére gondolok. Hogy azt tesztelem, beszámítható-e már... — Persze! — mondta sértődötten. — És? Ki vagyok én? — Egy marha — közölte és továbbment. Ez jellemző volt rá. Szerette a bort, de gyakran felkapta a vizet. Utánaloholtam. — Igazad van — békítettem. — Korán reggel ne kísérletezz, főleg a barátaidon ne... Amúgy mi lett a könyvemmel, amit alkohollal loesolgattál a múltkor? Olvasható, vagy dedikáljak egy újat?!? — Milyen könyvről beszélsz? — nézett rám dühösen. — Mostanában nem adtál nekem kölcsön semmilyen könyvet. Keresd valaki máson, engem hagyj békén! — A saját könyvemről beszélek, amely nemrég jelent meg. Az a címe, hogy Égbe fagyott történetek... — Sose láttam. Azt sem tudtam, hogy írogatsz. Nézzenek oda! Azt hittem, a pennának nálad csak egy jelentése van... Ennyi elég volt. Mivel nem tudtam, hogy Pukpeti komolyan beszél-e vagy csak ugrat, jobbnak láttam lezárni a beszélgetést. Az a "Valaki" elfelejtkezett róla, hoyg prózaírónak talált ki. Ez a képtelen ötlet motoszkált a fejemben hazáig. Otthon géphez ültem, de csak néztem a billentyűket, s határtalan keserűség fojtogatott. Írtam egy oldalnyi szöveget, de csapnivalóan rossznak éreztem. Felhívtam Kissisát, hogy a hangját hallva kissé megnyugodjam. A készülék foglaltat jelzett. Hússzor próbálkoztam, egészen éjfélig, de hiába. Azzal nyugtatgattam magamat, hogy talán az ócska, özönvíz előtti telefonkészülékünknek bedugult a vezetéke. Az erkélyen ácsorogva elszívtam fél doboz cigarettát, aztán eszembe jutott, hogy aludni kéne. Lefekvés előtt még belelapoztam vagy tizenöt könyvbe, de egyikből sem volt kedvem elolvasni egy mondatot se. Még egy rossz álommal is megelégedtem volna, csak megszabaduljak az
